Connect with us

Ez a nap

Ötezer forintot fizetett volna a szavazatokért a Momentum által támogatott polgármester-jelölt

Privát népszavazásom kétes eredménnyel
Megosztás

Megsemmisítette a Tolna Megyei Területi Választási Bizottság (TVB) a december 17-én, Pusztahencsén tartott időközi polgármester-választás eredményét. Kampánytilalom megsértése, illetve szavazatvásárlás miatt meg kell ismételni a választást, ezt január 14-én tartják.

Az időközi választáson a 816 szavazásra jogosult közül 588-an voksoltak, Bán István 288, Iker Ibolya 269 szavazatot kapott. Ikert 2014-ben választották polgármesternek, a képviselőtestület szeptember 18-án oszlatta fel magát.

A vesztes jelölt nyújtott be kifogást, aminek a választási bizottság helyt adott. A TVB által megállapított tényállás szerint a választás napján a több szavazatot kapó jelölt, Bán István (független) tiltott kampánytevékenységet valósított meg azzal, hogy a szavazóhelyiség 150 méteres körzetében szavazásra buzdított. A TVB tanúvallomások alapján azt is bizonyítottnak látta, hogy Bán István a választást megelőzően ötezer forintot ajánlott választópolgároknak azért, hogy rá szavazzanak. Az egyik becsatolt bizonyíték szerint 212 pusztahencsei állampolgár nyilatkozott arról, hogy többüknek pénzt kínált a voksokért.

A döntés ellen lehet fellebbezni.

Közben az Index észrevette, hogy Bán István ugyan független jelöltként indult a választáson, de a Momentum támogatta, Fekete-Győr András pártelnök is pózolt vele. A lap szerint Bán 13 éve képviselő a faluban, a 2014-es választáson kikapott, és az ő javaslatára oszlatta fel magát a képviselőtestület. Ott egyébként csak Iker szavazott nemmel. Iker Ibolya a választás előtt Horváth Kálmán, Tolna megye kormánymegbízottal közös képet posztolt, amint tüzifát osztanak a településen élőknek.

A Momentum szerint hazugság a pusztahencsei szavazatvásárlás

A cikk megjelenése után reagált a Momentum a Bán elleni vádakra, illetve a választási bizottság határozatára. Azt mondják, nem igaz, hogy Bán István ötezer forintot ajánlott volna a választóknak azért, hogy rá szavazzanak. Sőt, azt is írták, hogy: „a ‘bizonyíték’ néhány aláírója a hír megjelenése után megkeresett minket, hogy ők maguk sem tudták, hogy azt írják alá, hogy meg lettek vesztegetve, hiszen megvesztegetésre nem is került sor”.

Utóbbi kijelentésnél az egyelőre nem világos, hogy akkor mégis mit írtak alá, de az biztos, hogy 212 ember valamit aláírt, amiből a bizottság megfogalmazása szerint sem mindenki, hanem többen azt állították, hogy pénzt ajánlott nekik Bán.

A Momentum most azt állítja, nem igazak a vádak, hozzáteszik „Iker Ibolyával szemben több eljárás is folyamatban van, többek között okirat-hamisítás miatt is, ezért érdemes a “bizonyítékot” fenntartásokkal kezelni”.

(Forrás: MTI, hvg.hu, Index)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük