Ez a nap
Zár alá vette a szcientológusok központját a NAV
Zár alá vette a szcientológusok budapesti, Váci úti ingatlanát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – számolt be a földhivatali bejegyzésre hivatkozva kedden délután a Híradó.hu.
Személyes adattal való visszaélés
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai múlt év októberében tartottak házkutatást a szcientológusok XIII. kerületi, Váci úti központjában, miután a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) több panasz érkezett olyan magánszemélyektől, akik korábban az egyház tagjai voltak, vagy más módon kapcsolatba keveredtek a hivatalos egyházként el nem ismert „szektariánus csoportosulással”.
Az NNI személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A Híradó.hu a házkutatást követően bejutott a budapesti, Váci úton lévő épületbe, és ott – mint írták – munkatársuknak „épp azt kínálgatták”, ami miatt a NAIH is vizsgálódik: „a kérdőíves kikérdezést, amelynek során felmérik, a kitöltőnek mennyire van szüksége a szcientológia gyámságára”.
Sajtóhírek szerint a hatóságok azt gyanítják, azok a módszerek, amelyekkel a szcientológusok a tagjaikról információkat, személyes adatokat gyűjtenek, és ahogyan ezeket tárolják, törvénysértők, és súlyos visszaélésre adnak lehetőséget.
A szcientológusok a vallásszabadság elleni támadásként értékelik a rendőrségi akciót – írták.
A Híradó.hu kereste a NAV-ot, miért volt szükség az irodaház zár alá vételére, és ez milyen összefüggésben áll a szcientológusok elleni nyomozással. Az adóhatóság azt válaszolta, hogy
„folyamatban lévő eljárások részleteiről nem áll módunkban tájékoztatást adni”.
(Forrás: MTI)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
Pasinszki
2018.01.02 22:18 at 22:18
Bizony, a vallásszabadság sértegetése folyik. A szcientológusok semmi egyebet nem tesznek, minthogy kihasználják a vallási szervezeteknek nyújtott előnyöket.
Nem kell előnyöket adni egyházaknak, és megszűnik a szcientológia egyház. (Jó esetben a többiek is.)