Connect with us

Kerítésen innen

Szegény mindannyian! – Mi van, ha egy éppen államilag a rendszerbe visszakényszerített orvoshoz kerülünk?

Megosztás

Dübörgő magyar egészségügy, mi? Olyan törvénymódosítás részletszabályozására derült fény, ami mind az orvosnak, mind a hozzáforduló betegnek rémálom lehet. az egyik leghúzósabb és legbrutálisabbnak tűnő rész „a magánszolgáltatóknál dolgozó orvosok kötelező beforgatása az állami rendszerbe”.

Megosztás

Dübörgő magyar egészségügy, mi? Olyan törvénymódosítás részletszabályozására derült fény, ami mind az orvosnak, mind a hozzáforduló betegnek rémálom lehet. az egyik leghúzósabb és legbrutálisabbnak tűnő rész „a magánszolgáltatóknál dolgozó orvosok kötelező beforgatása az állami rendszerbe”.

Rendelet van róla…..

Felkerült a kormány honlapjára az egészségügyi törvénymódosítás további szabályozása is. Sok érdekesség mellett, mint például a városi kórház azaz, amely négy adott szakmából kettőben, míg a vármegyei kórház pedig, amely 21 adott szakmából legalább random ötben tud 24 órás ellátást biztosítani – kezdte közösségi oldala bejegyzését a témában Kunetz Zsombor doktor.

„Így a Szolnoki Hetényi Géza Kórház bátran, immár legálisan beszüntetheti a szülészetet és a stroke, de akár az intenzív terápiás ellátást is, ha van egyéb öt szakmája a listából.

Gondolom az orvostudományi egyetemeknek ezentúl elég lesz majd minimum feltételként a kréta és a tábla, na meg kis piros játék orvosi táska a sehány éves kisleánnyal.

Mégis az egyik leghúzósabb és legbrutálisabbnak tűnő tervezet a magánszolgáltatóknál dolgozó orvosok kötelező beforgatása az állami rendszerbe. Minden szakvizsgával rendelkező orvosnak a műkődési engedélyét öt évente meg kell újítani. Ehhez bizonyos mennyiségű tudományos aktivitás és igazolt orvosi munka szükséges. Ezen orvosi munkát akár az állami rendszerben, akár a magánellátásban, vagy akár külföldi munkavégzéssel is lehetett igazolni.

Most azt akarják bevezetni,

hogy a tisztán magánellátásban dolgozók is – mintegy adó, vagy tizedként – havi 20 órát dolgozzanak az állami ellátásban, az Egészségügyi Jogállási törvény alapján, annak hatálya alatt. Azaz a teljesen magánellátásba menekült orvosokat, most megpróbálják visszakényszeríteni az állami ellátásba, annak jogszabályi kötelezettségével együtt.

Ez olyan például, mintha egy magán angol tanárt arra kényszerítenének, hogy az állami iskolákban is nyomjon le havi 20 órát ahhoz, hogy magántanár lehessen. Bónuszként rákényszerítve egy olyan szerződést, amely alapján az ország másik végébe is vezényelhető, ha éppen úgy hozza.

Érdekes ez az éppen megindult jogállamisági eljárások tekintetéből is, de akár a kényszerítés BTK által is üldözött cselekményét is felvetheti.

Engedélyt akkor kapsz, ha aláírod a tizedet

Mindenesetre egy biztos: a további bizalmat ez a rendelkezés tovább rombolja, és az elvándorlást is fokozni fogja.

Sőt, azon külföldön dolgozóknak, akik eddig megtartották egy esetleges visszajövetel kapcsán a magyar engedélyüket ez most ennek biztos elengedését, tevékenységük végleges külföldre költöztetését jelenti.

Nagyon úgy tűnik, hogy ez a szorgalmas, ámde buta, felkészületlen egészségügyi vezetés csak beveri azt a végső szöget. Fun fact az egészségügyi államtitkár ezt a szabályozást úgy hozta, hogy orvosként ez rá nem vonatkozhat, hiszen

eddig roppant fontos feladati mellett egy szakvizsgát sem volt képes megszerezni.”

A kommentekből….

„Ha „továbbképzésként” ügyel, a közfinanszírozott ellátásban, akkor elég 10 óra is. Szép új világ!”

„Aki a kórházi munka mellett ügyeletes is, annak nagy tapasztalata lesz az akut esetek ellátásában. Annak aki tíz éve maganelletasban dolgozik nincs gyakorlata az akut ellátásban. Önállóan ügyelnie veszélyes a tapasztalatlansága miatt!”

„Egyrészt ez nem fed le minden orvost mert mi van azzal aki közfinaszírozott intézménynek dolgozik, de nem az intézmény alkamazottja hanem pl radiológusként magányszolgáltató munkatársa, ami köz-finanszírozott ellátást is biztosít. 2, milyen alapon kényszerítenek engem bármilyen szerződés aláírására.. ha én nem akarok szolgálati jogviszony szerződést aláírnia akkor ezt polgárjogilag hogy kényszerítik ki??? Fogalmatlan idióták társasága… pedig elmondásuk szerint jogot végeztek… de gondolom inkább a büfét meg a kupit látogatták helyette…”

„Ajánlom a fgyelmetekbe az 1848-as 12 pontból a hetediket: „Urbéri viszonyok megszüntetése.””

„A magánellátásban dolgozó nyugdíjas orvosokkal mi a helyzet? Eddig nyugdíjas nem lehetett közalkalmazotti jogviszonyban.”

„Fél évem van nyugdíjig. Működési engedélyem még 3 évig. Nyáron felállok, vissza se nézek. Egész felnőtt életemben elhivatott orvos voltam, de elegem van.”

„Azt hiszem,hogy a belügyminisztérium vezetője nem csak az oktatáshoz,de az egészségügyhöz sem ért.”

„Felvetődik az a kérdés, ha az orvosokkal ezt meg merik tenni, akkor mit fognak tenni a nővérekkel, ápolókkal?”

„Ennek olyan rabszolga törvény szaga van! A gondokra persze semmi megoldást nem jelent, viszont még inkább tönkreteszi azt is, ami még úgy ahogy működni tudott.”

Szerző