Szelényi Iván: választott pártom az MSZP

Szelényi Iván Széchenyi-díjas szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A város- és településszociológia, a kapitalizmus és a szocializmus szerkezeti problémáinak nemzetközi hírű kutatója. A neves szakemberrel a 168 óra című hetilap készített interjút.

A guruk

Szelényi kitért arra, hogy kilencvenéves Kornai János pályájának különlegessége az, hogy – bár hosszú ideig a Harvardon tanított – amit elért, főleg Magyarországról érte el:

„Munkájának alapja pedig mindig a gondos analízis. Soha nem törekedett arra, hogy bármit keresztülvigyen vagy javasoljon. Első könyve a hatvanas évek elején a túlzott centralizációról szólt, s abban sem állította, hogy ha decentralizálunk, néhány problémát megoldunk. De érdekes, hogy Kádár gazdasági gurui erre bizonyos fokig reagáltak, néhány változást végre is hajtottak. Ugyanígy hatást ért el az erőltetett növekedésről szóló könyve. Már jó nevű tudósnak számított, amikor megszületett a nagy mű, A hiány. Jánosnak ezért Nobel-díjat kellett volna kapnia.”

A szociológus szerint olyan rendszer, amely a társadalom nagyobbik felét a közügyekbe bevonta volna, csak nyitott társadalomban jött eddig létre. Ezzel szemben el kell fogadni: kapitalizmus demokrácia nélkül kiválóan működhet:

„Arról vitatkoznak a politológusok, hogy az autoriter struktúra piacgazdasággal megfejelve hosszabb távon is működőképes-e. Egyelőre annyit mondhatunk: léteznek a piaci mechanizmusokat sikeresen kontrolláló, diktatórikus államok, tehát nem biztos, hogy a tőkés gazdaság automatikusan megszüli a liberális demokráciát. Annyit tudunk, hogy Amerikában így volt.”

Semmi meglepő nincs abban, ami Magyarországon a rendszerváltás óta történt:

„Nem ért meglepetés. 1989–90-ben a szkeptikusok táborát gyarapítottam. Sejtettem, bár világosan nem láttam, hogy Kelet-Európának igenis van latin-amerikai fejlődési vonala. Néhány barátom neheztelt is érte. Gyakran mondták: miért nem szavazol, miért nem tudsz pártot választani? Körülnéztem a piacon, és úgy találtam, nekem egyik sem tetszik. Ez lesz az első alkalom, amikor mégis szavazok.”

Az újságíró kérdésére azt is elárulta melyik pártra szavaz április 8-án:

„Nem nagy örömmel mondom, választott pártom az MSZP. Karácsony Gergellyel megfejelve bizonyos fajta mentőövet látok benne, legalább a kétharmad ellen. Nem nagy ötlet, de nem látok más kiutat. Nem nonszensz nyolcvanévesen leszavazni „a kommunistákra”? Az utolsó csepp az volt, amikor Orbán azt találta mondani, nem akar „színes Magyarországot”. Én mint amerikai ezt a legkevésbé sem osztom, a színek barátja vagyok.”

Számos kollégám nem akarja elfogadni, hogy a demokratikus lepusztulás nem magyar sajátosság:

„Épp most írok egy tanulmányt, a munkacíme: Az illiberalizmus szelleme járja be a világot, ami a kommunista kiáltványra utal. Fölösleges az önvád. Ha a világban így mennek a dolgok, ha Amerikában elnök lehet egy Trump nevű ember, hogy kerülhetné el sorsát a posztkommunista Kelet-Európa? Kaczynski Lengyelországa mennyiben áll jobban, mint az orbáni Magyarország? Hol sikeres a német AfD, a bevándorlásellenesség pártja? A keleti végeken. Ott döntögetnek csúcsot menekültellenességben, ahova egyetlen szál menekült sem érkezik.”

Nem vagyunk annyira lemaradva, amennyire lehetnénk

A magyar gazdaság növekedése a posztkommunista országok középmezőnyének alját döngeti. Nem vagyunk annyira lemaradva, amennyire lehetnénk:

„A növekedés jelentős eleme köztudottan az unióból beáramló pénz és a kivándoroltak hazautalt fizetése. Hogy maga a konstrukció tartósan működőképes-e, nem magyar kérdés, a régió helyzetének függvénye, amiben Oroszország döntő mértékben részt vesz. A fő kérdés tehát az, fenntartható-e Putyin rendszere. Oroszországnak volt egy jó évtizede, az olajárak szárnyaltak. Hogy mit hoz a jövő, függőben van.”

Kulcsszó: a verseny

Az innováció forrása nem a kapitalizmus, hanem a verseny. Csak a verseny ad motivációt a technológiai újjászületésre. Önmagában a tulajdonlás nem ösztönzi a versenyt:

„A szabad versenyhez ugyanis állami közreműködés kell. Piac sem jöhet létre állami korlátozás nélkül. Törvényes garanciák kellenek, amelyek biztosítják, hogy olyan közel jussunk az egyenlő esélyek rendszeréhez, amennyire csak lehet. De tökéletesen egyenlő esélyek egy ponton túl nincsenek, nem is lesznek.” /……/ ” Mi, társadalomtudósok nagyon rossz levelibékák vagyunk. Nem tudjuk, mit hoz a jövő, mert azt sem könnyű megmondani, mi zajlik a jelenben. A jelenlegi magyar rendszer azt az erőszakot sem teszi lehetővé, amit az érett („szelíd”) Kádár-korban a rendőrség gyakorolt. Az az igazság, hogy senkivel sem találkoztam, akit politikai okból bevittek volna a Gyorskocsi utcába.”

A leválthatatlanság tudata Orbán esélyeit növeli

Nem igaz, hogy a kormánytól nem lehet megszabadulni. A leválthatatlanság tudata Orbán esélyeit növeli. Nem gondolja, hogy a magyarok tudatosan mondtak le a szabadságért, cserébe a biztonságért:

„Hajlamos vagyok azokkal egyetérteni, akik egymillió mágnásról és egymillió szegényről beszélnek. Úgy mondanám, hogy Magyarország az egymillió mágnás és az egymillió koldus országa. Nem nagy feladat észrevenni, hogy van a társadalomnak egy viszonylag tág köre, amely jól él. Jó vendéglőkbe járnak, esznek-isznak, nagy társasággal mutatkoznak. Ez az az „egymillió mágnás”, akiknek több oknál fogva nem kell megméretniük magukat a szabad piacon: ez a millió a rendszerrel kötött alku révén nagyszerűen elvan.”

Megdöbbentő, hogy a Fidesz milyen agresszív választási kampányt folytat:

„A legnagyobb meglepetés számomra ez. Hogy Orbán retteg, ideges. Az utcáról már kisöpörték az ellenzéket. Megdöbbentő a kép, ami a választások küszöbén fogad. Nem látni mást, mint közpénzből vagy más gyanús pénzekből finanszírozott uszító kormányplakátokat. Ez valóban innováció, az elmúlt évek politikai terméke.”