Connect with us

Kerítésen innen

Szentkirályi: Európa fázik, Ukrajna vérzik, Oroszország pedig gazdagodik

Megosztás

Nem véletlen, hogy a magyar kormány kezdetektől fogva békekötést szorgalmaz, mert „az értelmetlen szankciók” nem váltják be a Brüsszel által keltett reményeket – mondta a kormányszóvivő hétfőn Bács-Kiskun megyei a Kunszentmiklóson.

Szentkirályi
Megosztás

Nem véletlen, hogy a magyar kormány kezdetektől fogva békekötést szorgalmaz, mert „az értelmetlen szankciók” nem váltják be a Brüsszel által keltett reményeket – mondta a kormányszóvivő hétfőn Bács-Kiskun megyei a Kunszentmiklóson. 

Szentkirályi Alexandra a Mondjunk nemet a szankciókra! elnevezésű országjáró sorozat rendezvényén, a fórumot megelőző sajtótájékoztatón hangsúlyozta

Brüsszel azt ígérte, ha a szankciók életbe lépnek ez véget vet az ukrajnai háborúnak, és az intézkedések majd Oroszországot büntetik. Azt is ígérte, hogy a szankciók nem terjednek ki az energiahordozókra, de végül a szankciók egyáltalán nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket – mondta.

A kormányszóvivő szerint a jelenlegi helyzetben azt látni, hogy „Európa fázik, Ukrajna vérzik, Oroszország pedig gazdagodik”. Ez az elhibázott szankciós politika következménye – tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra kiemelte: az elhibázott szankciók valóban nagy károkat tudnak okozni, ezt az is bizonyítja, hogy a néhány nappal ezelőtt szóba került újabb szankciós csomag, a kilencedik hírére máris megugrott a földgáz ára a tőzsdén. Jól látható tehát, hogy van összefüggés a szankciók és az emelkedő árak között.

A magyar kormány továbbra is azért fog harcolni – tette hozzá -, hogy ezek a szankciók vagy ne lépjenek életbe, vagy pedig Magyarországra nézve ne legyenek kötelező érvényűek, mert a kormányzat egyetlen olyan büntetőintézkedést sem tud elfogadni, amely a magyar embereknek hátrányt okoz vagy káros.

Úgy folytatta: azért van jelentősége a mostani nemzeti konzultációnak, mert amikor a kormány Brüsszelben, „ellenszélben” képviseli azt a kisebbségi álláspontot, hogy szankciók helyett békére van szükség, fel tudja majd mutatni egyúttal, hogy ez nemcsak a kormány véleménye, hanem e mögött több millió magyar ember hangja is meghúzódik. 

Ezért minél többen ki tudják fejezni, hogy ilyen formában ellenzik a brüsszeli szankciókat, annál inkább képviselheti ezt az álláspontot a magyar kormány is hitelesen és kellő erővel Brüsszelben – mondta a kormányszóvivő.

Hangsúlyozta: a magyar kormány ezekben a legnehezebb hetekben és hónapokban is ott fog állni a magyar emberek mellett, segíti a családokat és a nyugdíjasokat, valamint a vállalkozásokat, amelyek megélhetést és munkát adnak a magyaroknak, illetve harcolni fog – ha kell egész Brüsszellel – a magyar érdekek érvényesítéséért. 

Salacz László, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az Európai Uniónak két válság kellett – a pandémia és az energiaválság – ahhoz, hogy rájöjjön, mennyire ki van szolgáltatva a nagyhatalmaknak: az orosz földgáznak, a kínai gazdaságnak, a védelmi politikája az Egyesült Államoknak.

„Beigazolódni látszik az a régi törvényszerűség is, hogy a magyaroknak igazuk lesz”, hiszen a magyar kormány már 2015-ben megmondta: az illegális migráció „rossz dolog”, és 2022 tavasz óta állítja azt is, hogy a háborús szankciók nem fognak működni

– közölte a fideszes képviselő.

(MTI)

Kerítésen innen

Szerző