Ez a nap
Szerbia kész befogadni a menekülteket
Szerbia bejelentette, hogy bár még nem is tagja az Európai Uniónak, kész befogadni az általa megszabott kvótákban előírt számú menekültet.
Szerbia a menekültek balkáni útvonalának egyik tranzitországa volt, sok tízezer menekült kelt át itt, legtöbbjük Magyarországon keresztül folytatta útját Nyugat-Európa felé, míg meg nem épült a magyar-szerb határ teljes 175 kilométeres szakaszán a kerítés.
— Ha az EU úgy dönt, hogy a menekülteket az EU kvóták alapján kell elosztani, akkor Szerbia ebben természetesen részt vállal. És nem csak a jövőben leszünk készen erre, már most is ezt csináljuk. Jelenleg is 4000 menekült él országunkban, akiket minden segítséggel ellátunk, amit egy állam adhat egy menekültnek – mondta Nebojsza Sztefanovics szerb belügyminiszter.
Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia továbbra is ellenzi a menekültek kötelező elosztását szabályozó uniós rendelkezést. Magyarország ugyanakkor az elmúlt évben 1300 menedékkérőt fogadott be, pont annyit, amennyit a kvóták alapján kellene teljesíteni. A magyar kormány közlése szerint a menekülteket nem a kvóták, hanem a genfi egyezmény alapján fogadták be.
(Forrás: Euronews)
Szerző
Friss
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról