Városi kurír
A napi fontos.

Szerzett jogok

1 59

Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy a DK aláírásgyűjtésbe kezd azért, hogy a kettős állampolgárságú magyarok ne szavazhassanak a magyarországi választásokon. A kezdeményezést azzal indokolta, hogy morálisan és gyakorlatilag is elfogadhatatlan, hogy olyanok is részt vehessenek a szavazásban, akik nem viselik annak következményeit.

Újabb össztűz Gyurcsányra

A bejelentés első kézzelfogható eredménye, hogy azzal sikerült egységfrontba kovácsolnia a DK tagjai és szimpatizánsai kivételével valamennyi politikust, akik most tökéletes összhangban zúdítanak rá kígyót-békát. Nincs azzal semmi gond, ha valaki nem ért egyet Gyurcsány Ferenc álláspontjával, de azért nem árt, ha az ellenvéleményt megvitatásra alkalmas érvek támasztják alá, és sajnos ez az, ami hiányzik. A megszólalók hazafias szabvány mondatokat ismételgetnek, és kizárólag érzelmi érvekkel állnak elő. Eddig egyetlen olyan ellenérv jelent meg, amelyik – ugyan szintén nem mentesen az érzelmi töltettől – némi jogi alátámasztással is rendelkezik. Ez az úgynevezett szerzett jogokra hivatkozás, vagyis Tamás Gáspár Miklós fogalmazásában(http://hvg.hu/itthon/20171102_TGM_Gyurcsany_kettos_allampolgarsag_szavazati_jog) az, hogy alkotmányos érzékű ember lehetőleg soha nem von vissza szerzett jogokat. Ez nagyon szépen hangzik, de nézzük csak meg, mit is értük „szerzett jogokon”. A közbeszéd értelmezésében a szerzett jog az a magatartási lehetőség, amelyre valaki hosszas és senki érintett által nem kifogásolt gyakorlat révén (tehát nem jogi felhatalmazás alapján) tesz szert. A kettős állampolgárok szavazati jogának ehhez semmi köze. A másik, tágabb értelmezés szerint akkor lehet szó szerzett jogról, ha azt jogszabályba (esetünkben törvénybe) foglalták. Valószínűleg így érti TGM is. Csakhogy: A jelen kormányközeli strómanjai és oligarchái közel 100 százalékban a (rájuk szabott) törvények maradéktalan betartásával jutottak és jutnak mérhetetlen vagyonhoz, ezért felelősségre vonásuk és elszámoltatásuk a szerzett jogaik semmibe vételét jelentené…. Szóval érdemes elgondolkodni a szerzett jogok szentségén.

Nézzük az ügyet a választási harc részeként

Felmérések szerint az emberek többsége, bár erről (pl. egzisztenciális okból) mélyen hallgat, és akkor is, ha Gyurcsány Ferencet nem kedveli (sőt), a saját jogai és érdekei csorbításának tartja a külhoni kettős állampolgárságú magyarok szavazati jogát. A választás eredményének alakulásában talán nem közömbös, hogy a választók kegyeiért folytatott politikai játszmában melyik szereplő mérte fel reálisan a közhangulatot, és még az is elképzelhető, hogy a demagógián kivételesen felülkerekedik a

Leírás

Akár ez is tetszhet
Betöltés...

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom További információ