Állati
Szigetvári Viktor egyszerre megy neki Orbánnak és Putyinnak
Szigetvári Viktor, aki szombat óta az Együtt miniszterelnök-jelöltje -jelentsen ez bármit is- szerint Oroszország és Putyin politikai közelsége hazánk számára csak bajt, lemaradást és konfliktust hozhat. A magyar nemzeti érdek a távolságtartás és a kritika.
Orbán legitimálja Putyint
Orbán Viktor a Welt am Sonntag című német lapnak adott interjújában Vlagyimir Putyinról azt mondta: az orosz elnököt „ördögnek kell nevezni ahhoz, hogy valaki jó európainak számítson”, pedig „ostobaság Putyint démonizálni”. Oroszországgal szemben „egyszerre kell erőt és együttműködési készséget mutatni”. Az európai Oroszország-politika „rossz, mert túl egyoldalú”.
Ezzel szemben a elmúlt években az illiberális Putyin-rezsim lerohanta egy másik, szuverén, európai ország területének egy részét és polgárháborút provokált- mondja szigetvári viktor, majd így folytatja:
Továbbá orosz katonák irányításával lelőttek egy nemzetközi, utasszállító repülőgépet. Ezzel párhuzamosan Oroszország hibrid háborút folytat a nyugat ellen, trollokkal és informatikai hadviseléssel destabilizálva a szabad világ rendjét. Putyin energiapolitikája pedig továbbra is erős orosz függésben akarja tartani Kelet-Európa számos országát.
Az Együtt politikusa szerint, aki ezt nem látja, vagy letagadja, nem tud tenni a világ békéjéért és nemzetközi közösségünk államainak gyarapodásáért. Ha csak a Vlagyimir Putyint érintő tényeket tekintjük át, világosan látszik, hogy a magyar nemzeti érdek a távolságtartás és a kritika. Oroszország politikai közelsége hazánk számára csak bajt, lemaradást és konfliktust hozhat.
Értékeink a nyugathoz kötnek, érdekeink mutathatnak keletre is akár, de e kettőt nem szabad összekeverni. Az oroszbarát magyar vezetés elfogadhatatlan dolgokat legitimál, ezért utasítják vissza Orbán Viktor vasárnapi németországi interjújának állításait.
Orbán most a Welt am Sonntagnak migráncsozott, brüsszelezett és sorosozott
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….