Ez a nap
Szijjártó ismételt kinevezését követően sem változott: sértő, mint eddig
Felháborítónak tartja és visszautasítja a magyar kormány az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának hivatalának (UNHCR) felszólítását arra, hogy vonja vissza azt a törvényjavaslat-csomagot, amely szerinte jelentősen korlátozná a civil szervezeteket és a magánszemélyeket a menekültek és a menedékkérők támogatásában – mondta csütörtökön az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Párizsban.
A magyar kormány szerint nem alapvető jog a migráció
„Ezt a nyilatkozatot a tények ismeretének teljes hiányában tették” – hangsúlyozta Szijjártó.
A magyar kormány visszautasítja azt a megközelítést, miszerint a migráció alapvető emberi jog.
A menedékkérés nem bűncselekmény
„Az az alapvető jog, hogy a magyar emberek a saját otthonaikban biztonságban élhessenek, a migráció pedig nem, ahogy a határsértés sem az, miközben a határok védelme az országok kötelessége” – fogalmazott a külügyminiszter.
A kormány kedden nyújtotta be a „Stop Soros” törvénycsomagot az Országgyűlésnek.
Pascale Moreau, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa hivatalának (UNHCR) európai igazgatója kedden kiadott közleményében azt írta, hogy „a menedékkérés alapvető emberi jog, nem bűncselekmény”.
Szijjártó Péter jelezte: a magyar kormány felháborítónak tartja, hogy az ENSZ tisztségviselői a magyar emberek alapvető jogait veszélyeztetik a nyilatkozataikkal.
„Nem fogadjuk el, hogy a magyar emberek létező emberi joga fölé helyezze valaki a migrációhoz fűződő nem létező jogot” – hangsúlyozta.
Szijjártó szerint az ENSZ illetékese nem figyel a tényekre
Szijjártó Péter elmondta: hivatalos levélben is emlékeztette az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának hivatalát arra, hogy az ENSZ érdekeit kell képviselnie, valamint elfogadhatatlannak tartja, hogy Magyarországról úgy nyilatkozott, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a tényeket.
Az UNHCR ugyanis előzetesen nem konzultált a magyar kormány a törvényjavaslat hátteréről – közölte.
„Elfogadhatatlan, hogy az ENSZ tisztségviselői alapvető információk hiányában tesznek nyilatkozatokat az ENSZ tagállamainak intézkedéseiről” – mondta a külügyminiszter.
„Az ENSZ alkalmazottai kötelesek a tagállamokkal konzultálni és a velük való egyetértésben eljárni” – tette hozzá.
„A magyar kormánynak senki nem adhat ultimátumokat”
A külügyminiszter szerint „nonszensz, hogy az ENSZ egyik tisztségviselője a migránsok képviseletét előbbre valónak tartja, mint az ENSZ-tagállamok képviseletét és a velük történő konzultációt”.
Szijjártó Péter leszögezte: „a magyar kormánynak senki nem adhat ultimátumokat, Magyarország szuverén ország, amelynek polgárai a közelmúltban hoztak világos döntést arról, hogy milyen irányban szeretnék látni hazájuk jövőjét”.
(MTI)
Szerző
Friss
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért