Kerítésen innen
Szó szerint – Tiltakozik a PDSZ
A PDSZ tiltakozik a mai napon megjelent, a nevelő-oktató munka során alkalmazott tartalomszabályozók ismeretéről szóló, miniszter által elrendelhető képzés teljesítési kötelezettségéről szóló rendelettervezet ellen.
A rendelettervezet által előírt képzés
elvégzésével a pedagógusok teljesítményének sem minőségi, sem mennyiségi növekedése nem várható, ugyanis az nem ennek a képzésnek a függvénye, ezen mutatók növelését ezzel a képzéssel nem lehet elérni.
Aggályosnak tartjuk azt is, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amelynek még nincs akkreditált tanárképzési programja, bármilyen tartalmi szabályozásra vonatkozó pedagógusképzésben közreműködjön.
Ellenben fontosnak tartjuk, hogy az oktatási kormányzat a tanév során a szakszervezetek, szakmai szervezetek és a pedagógusok széles körű bevonásával vizsgálja felül, és dolgozza át a Nemzeti Alaptantervet.
A rendelettervezet következtében tehát
- a pedagógusok terhei tovább növekednek,
- a képzés elvégzésére és teljesítésére fordított időt a gyerekekkel való foglalkozásokra szánt időkeretből veszik el, vagyis ezáltal
- csökkenhet a foglalkozások minősége a felkészülési időkeret csökkenésének következtében,
- a képzésnek a Teljesítményértékelési rendszerrel való összekapcsolása pedig az így megkapott teljesítményértékelési eredményeket még irrelevánsabbá teszi.
A PDSZ tiltakozik továbbá a pedagógusokra vonatkozó mobiltelefonhasználat-korlátozás ellen is! Ez az intézkedés sem releváns abban, hogy a pedagógusok minőségi és/vagy mennyiségi teljesítményét növelje.
A PDSZ továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy
- valódi oktatási reformokra van szükség, melyek keretén belül a pedagógus-továbbképzési rendszer ténylegesen a 21. századi igényeket szolgálja ki, illetve kihívásokat oldja meg,
- a mobilhasználat szabályozását a jogalkotó hagyja meg intézményi hatáskörben – ez lenne ugyanis az optimális mindenki számára, valamint
- a rendelettervezet egyenesen megalázó értelmiségi hivatást gyakorló pedagógusok számára.
- Egyébiránt a PDSZ elutasít minden tervezetet, amely többletmunkát jelent az érintettek számára anélkül, hogy külön díjazás járna érte.
A PDSZ tehát követeli a kötelező képzésre és a mobiltelefonhasználat-korlátozásra vonatkozó rendelettervezet elvetését!
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is