Kerítésen innen
Szóljon már valaki Orbánnak, hogy a „magyar megmaradás mentsvárai” az itthoni iskolák
Levélben köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök a Marosvásárhelyi Református Kollégium felújítását ünneplő gyülekezetet hétfőn

Levélben köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök a Marosvásárhelyi Református Kollégium felújítását ünneplő gyülekezetet hétfőn – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

Orbán Viktor azt írta:
Eljött az öröm és a hálaadás ideje, a tetemes mennyiségű munka és a hosszú éveken át tartó küzdelem meghozta gyümölcsét: a Marosvásárhelyi Református Kollégium ismét régi fényében ragyog. A miniszterelnök köszönetet mondott a helyiek kitartásáért, munkájáért és imáiért. Az ünnepség résztvevőinek címezve szavait úgy fogalmazott: az első prédikátorok és hitvalló őseik vezérfonalát követve, minden nehézség és cselvetés ellenére tették, amit lelkiismeretük parancsolt.
„Hiszen mi, magyarok már akkor a megmaradásunkért harcoltunk, amikor a reformáció Magyarország és Erdély földjére megérkezett. A három felé tépett haza romokban hevert, a jólétnek és dicsőségnek már szinte a reménye is elveszett, amikor az anyanyelven olvasott és prédikált Ige új erőt tudott önteni az emberekbe. Gyülekezetek és iskolák alakultak, köztük a Marosvásárhelyi Református Kollégium, amely működésének öt évszázada alatt tudósok, tanárok valamint egyházi és világi vezetők sorát nevelte fel”
– írta Orbán Viktor.
Majd így folytatta, miközben tudomást sem vett az itthoni folyamatos pedagógusok melletti tüntetésről, egy szakma és teljes környezete lázadásáról:
„Ma amikor a reformáció évfordulóján körbenézünk, ismét azt láthatjuk, hogy református óvodák és iskolák épülnek, újulnak meg Erdélyben. Ezek az intézmények mind a magyar megmaradás mentsvárai. Közülük pedig az egyik legjelentősebb a most felújított Marosvásárhelyi Református Kollégium, ahol ma már minden feltétel adott ahhoz, hogy a korábban itt nevelkedő neves elődökhöz hasonló, szülőföldjük iránt elkötelezett fiatalok kerüljenek ki az iskolapadokból”
– hangsúlyozta a miniszterelnök, sok erőt, jó egészséget és eredményes munkát kívánva az intézmény tanárainak és diákjainak.
Több, mint cinizmus
Egy általunk megkérdezett pedagógus, aki éppen a napokban hagyta el 32-év szolgálat után a pályát így reagált, amikor szembesítettük a fenti hírrel:
„Mondta mindezeket az a miniszterelnök, akinek országában szinte a teljes közoktatás fellázadt már az ellen, ahogy semmibe veszik, megtapossák őket, ám ő ennek ellenére annyira igyekszik elbagatellizálni az országos mozgalmat, hogy még szokásos pénteki igehirdetéseiben sem vesz tudomást a több tízezres mozgalomról. Kíváncsian várom, lesznek-e az erdélyi megszólított reformátusok között, akik felháborodottan utasítják vissza Orbán Viktor fenti álságos sorait. Ja, és a még mielőtt elfelejteném: szóljon már valaki Orbánnak, hogy a „magyar megmaradás mentsvárai” az itthoni iskolák!”
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Szathmáry Eörs: „Ludas Matyi már nincs, de van helyette Magyar Nemzet”
- Nem vicc: a magyar költségvetés idei legnagyobb vasúti beruházása a MÁV-Volán-csoport új székháza
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyvereit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?