Kerítésen innen
Szombat reggeli Gyurcsány-Magyar csörte
Már nem nagyon létezik olyan megszólaló, -pártállástól függetlenül- aki a legutóbbi választás óta ne szólította fel nyomatékosan Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét arra, hogy vonja ki magát a magyar közéletből és vonuljon vissza. Ezúttal a közösségi oldalon kipattanó szópárbaj okán írunk a jelenségről.
„Caligula – Germanicus fia – Szelénével, a Hold istennőjével beszélget…”
„Azt mondják, hisztis. Túlérzékeny, amolyan nebántsvirág. Hegyet akar mászni, közben kavicsokban is megbotlik. A kavics a hibás – vakkantja. Meg az, aki észreveszi, hogy nem egyenes, mármint a járása. Illetve az se. Gyorsan felfújja magát, mint a pulykakakas. Sértődékeny és bántó. Talán bántalmazó. Úgy tűnik, szereti önmagát. Sőt, talán leginkább önmagát szereti. Látja magát kívülről? És vajon, amit lát, az tetszik neki? Vagy önvak? Szerepazonos? Attól függ, milyen szerepre készül. Ismerheti azt a kifejezést, hogy alázat? Volt már, hogy lehajolt valakihez? Vagy nekünk kell felnőni hozzá? Mert Ö nagy. Nagyon nagy. Vagy csak annak mutatja? Mert mutatja. Azt is. Bokszoló vagy pankrátor? Esetleg imitátor. Mit imitál? A Sors küldöttét. A Kiválasztottat. De olyan van már nekünk! Ugyan! Az előző hamis volt, ő az igazi – bódul a hódolat.”
-idézett Gyurcsány közösségi oldalán.
Az első hozzászóló Magyar Péter volt….
Azt írta a TISZA-vezér:
„Micsoda önvallomás, így korán reggel✌️Elnök úr, ha valóban számít a haza sorsa, ha valóban az Orbán rendszer lebontása a cél, akkor felelősséget kell vállalni, akkor vissza lehet vonulni. Hálás lenne érte a haza. Legalább ezért.”
A poszt írója sem volt rest….
„Ennyi? Szeléne szerint a világot a szellem veszi birtokba, nem a hivalkodó szó, nem a magamutogató test. Ha a törekvés nem párosul emberi jósággal, intellektuális kiválósággal, akkor az akarat nem épít, hanem pusztít. Ki közdelemre vágyik, ellenfelét nem küldi, hanem hívja, de ezt már Mars mondta. Állítólag. Egyébként meg most látom, itt a strand előtt leárazás van. Sok minden lett olcsóbb.”
A további reakciókból….
„Tovább kellene ezen lépni! A bizalom és a hitelesség visszamyerésén kellene dolgozni! Meg azon, hogy ha ilyen a viszony, akkor két év múlva nem lesz együttműködés. Nem támadni kell, hanem dolgozni!”
„Szerintem ezeket a gondatokat minden politikusra ráhúzhatjuk, pedig csak egyszerűen tenni kellene a dolgukat mert azért kapják a fizetésüket. Túl sok a szöveg manapság a tettekkel szemben! A pórnép meg csak fizeti az adót a semmiért és küszködik a talponmaradásért!”
„14 éve még mindig nem lett leváltva Orbán . Hiába az idézet, tudjuk miről van szó! Összetartás az nem volt , nem is lesz ! Most és mindig mást kell szapulni. Ezek a dolgok nem érdekli a többségét.”
„Ezeket a minősítéseket rá kellene hagyni a választó polgárokra, akik ezt amúgy is, napi szinten és szívesen teszik. A politikusokhoz véleményem szerint ez nem méltó, még akkor sem, ha szépen becsomagolva teszik. Nem kellene a fidesz szintje felé venni az irányt.”
„Érdekes ez az öreg és fiatal probléma. A fiatalnak van ereje , de még nincs elég esze, tudása, az öregnek nincs ereje, de van elég tapasztalata, tudása. Normális társadalomban a generációk együttműködnek. Mondjuk a tízparancsolat elég világosan fogalmaz: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy a földön, melyet az Örökkévaló, a te Istened neked ad.” Talán be kéne tartani, ha már állítólag a keresztény- zsidó kultúrán alapul a társadalmunk.”
„Ez nem visz előre semmit. Azzal kellene foglalkozni, hogy mièrt fordultak el tőlük az emberek, mit kellene måsképp csinálni. Nem lehet véletlen, hogy 14 èv utàn ide jutottak. MP lejáratása nem hozza vissza a szavazókat.”
„Gyurcsány úr! Szerintem lépni kellene. Nem pufogtatni dobálózni másokra mutogatni hanem felnőtt ember módján vállalni a felelősséget, hogy a munkája tökéletes példája volt a kudarcnak. Le kellene vonni a tanulságot, hogy a politizáláshoz a választót kell meggyőzni, hogy egy párt őt képviseli. Most nem saját magukat kell képviselni hanem azokat akik eddig önöktől várták a megoldását ennek a szégyenteljes politikai helyzethez vezető útnak.. Önök nem érik el a választókat! Fogalmuk sincs mit szeretnének a Magyar emberek. Hajtogatnak valamit amit jónak gondolnak miközben nem az. Nem működik. Tovább ez nem működik. Vagy meg tudnak újulni vagy kiszolgálják a kormányzó erőket ezzel a hozzáállással továbbra is. Ébresztő.”
„A 21. században még mindig él a bálványimádat. A rajongók nem gondolkodnak, ilyen eset volt már, még mindig isszuk a levét. M.P előnye hamar elfogy, a tarsolyában lévő anyag nem elég, nem hat a Fideszre.”
„Tudom, hogy nehéz feldolgozni a kudarcot. Talán könnyebb lenne, ha Magyar Péter ócsárlása helyett, inkább azon gondolkodnátok, hol rontottátok el. És végre tényleg az ország bajaival foglalkoznátok az ellenfél lejáratása helyett. Én csak elmondtam a véleményem, ahogy szoktam, nem bunkó módon. Lehet törölni, ahogy szoktátok.”
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat