Kultúra
Sztrájkfelhívás visszavonva – Megegyezés az Operában
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és az 1.332 dolgozót képviselő szakszervezetek elnökei április 25-én aláírták az új Kollektív Szerződést – közölték az érintett felek közös közleményben.
Hétköznapi „üzletmenet”
Ezzel egyidejűleg a két érdekképviselet visszavonta februári közös sztrájkfelhívását, amelynek nyomán március 19-től öt napon át szüntették be a munkát, majd a sztrájkot március 24-én felfüggesztették.
Pénz, pénz, pénz
Az új Kollektív Szerződés mellett érvénybe lép az új bérmegállapodás is: ennek keretében az Opera munkavállalói már megkapták az új cafeteriajuttatás első felét, 140 ezer Ft-ot SZÉP-kártyán. A készülő új munkaszerződések alapján pedig a felek első körben 10 százalékos bérfejlesztésről szerződnek, amely kifizetése 2024. július elsejétől esedékes. A második ütem 20 százalékos alapbéremelést jelent, ennek esedékesége 2024. október elseje. Az emelések nyomán a 2024-es költségvetési évre mintegy 15 százalékos alapbér-fejlesztés jut, a megállapodás teljes éves hatását 2025-ben fejti ki.
Ezzel mintegy 4 milliárd Ft értékben emelkedik az az összeg, amellyel az operaház munkatársainak feladatellátását támogatja.
Jön a nyár
Ezzel egyidejűleg a Magyar Állami Operaház vezetése döntött a nyári előadások számának megduplázásáról, a 2024/25-ös kiadott műsorterv módosításáról, intézményi takarékossági intézkedésekről, új jegyár-, valamint kedvezménystruktúrák kialakításáról, továbbá vadonatúj értékesítési elemek bevezetéséről is a Kollektív Szerződés és a bérfejlesztések forrásának előteremtése céljából. Erről a Magyar Állami Operaház a későbbiekben ad részletes tájékoztatást
-írja a 24.hu.
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik