Connect with us

Ez a nap

Összefügg az uniós pénz lenyúlása és az amerikai kitiltási botrány

Megosztás

Öt-hatszoros áron adott el szervereket a vesztegetési kísérlettel vádolt és Amerikából kitiltott Tábor Viktor cége. Az OLAF 9 milliárdot fizettetne vissza.

falusi szálláshely? lenyulható pénz
Megosztás

Öt-hatszoros áron adott el szervereket a vesztegetési kísérlettel vádolt és Amerikából kitiltott Tábor Viktor cége. Az uniós források szabálytalan felhasználása miatt 9 milliárd forintot fizettetne vissza az Európai Csalás Elleni Hivatal.

Egészen magas politikai körökig vezet az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által feltárt kutatás-fejlesztési csalássorozat, amely miatt 9 milliárd forintnyi támogatást kellene visszafizetnie Magyarországnak. A síbolás nagyságrendje a miniszterelnök családjáig érő Elios-botrányéhoz fogható, és ahhoz hasonlóan sokszereplős koreográfia bontakozik ki az OLAF-jelentésből (még ha ezúttal nem is említ bűnszervezetet).

Kéttucatnyi cég a céghálóban

Az unió 31 projektet vizsgált meg és a mintegy kéttucatnyi céget magában foglaló cégháló szereplői többek között kamuirodákat működtettek, rendszeresen túlszámláztak, illetve olyan cégektől vettek szoftvert, amelyeknek nem is ez a profilja.

A 24.hu részletesen foglalkozik az ügyben érintett bonyolult céghálóval. A legérdekesebb újdonság talán az, hogy az egyik érintett cég, az ANT tulajdonos-ügyvezetőjénekTábor Viktornak a neve ismerős lehet annak, aki figyelemmel kísérte a kitiltási botrányt. Ő volt az, akit azzal vádoltak meg, hogy a kormányközeli Századvég Gazdaságkutató Zrt.-hez fűződő kapcsolataira hivatkozva akarta korrumpálni Torba Tamást, a Bunge Zrt. amerikai étolajgyártó lobbistáját.

A vállalkozó előadta Torbának, hogy a Századvég azt üzente: kétmilliárd forintért el tudják intézni, hogy a kormány csökkentse az étolaj áfáját, és a NAV ne fizessen vissza 16 milliárd forint áfát a Bunge versenytársának, a Glencore-nak. Torba a lefizetési kísérletről értesítette a Bunge-t és az amerikai nagykövetséget, a botrány pedig odáig eszkalálódott, hogy több magyar állampolgárt kitiltottak az Egyesült Államokból, köztük Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal akkori elnökét.

A Fővárosi Törvényszék első fokon kétrendbeli befolyással üzérkedés miatt el is marasztalta Tábort, ám a Szegedi Ítélőtábla 2017 tavaszán eltörölte a korábbi ítéletet és új eljárás indításáról döntött.

Tábor részes a CBA-ban is, s bár 2016-ban Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója azt mondta a Népszabadságnak, hogy Tábor felajánlotta a 0,02 százalékos tulajdonrészének eladását, ez máig nem történt meg. A 24.hu mostani kérdésére Fodor Attila azt válaszolta, nem sikerült megállapodni.

A Microsoft-botrány egyik főszereplője később miniszteri biztos lett

Diszkréten bújik meg az OLAF-jelentésben a 2017. decemberben kirobbant Microsoft-botrány egyik főszereplője. A Humansoft Kft. neve előbb egy bérezésről szóló, ám elég homályos e-maillel kapcsolatban bukkan fel, később azonban egy olyan táblázatban is, amely azt taglalja, hogy az érintett cégek ügyködésének mekkora volt a pénzügyi hatása. E szerint a Humansoft 1,5 millió eurót, csaknem félmilliárd forintot használt fel szabálytalanul.

Az amerikai Microsoft korrupciógyanús ügyek kivizsgálására belső nyomozást folytatott magyar leányvállalatánál. Az eredményeket nem hozták nyilvánosságra, de komoly személyi változások történtek a Microsoft Magyarország Kft. vezetésében, távozott például Sagyibó Viktor, aki később miniszteri biztosi állást kapott az akkor még Lázár János vezette Miniszterelnökségen.

A magyar Microsoft a vizsgálat után ezen felül váratlanul felmondta a legnagyobb négy magyarországi partnere közül háromnak a szerződését, köztük a 13 milliárd forintos forgalmú Humansoftét.

A Humansoft egyik tulajdonosa a 4IG Nyrt., amelynél a Microsoftot elhagyó Sagyibó tavaly két hétig vezérigazgató volt. A 4IG-ben 2014-ben szerzett 10 százalék feletti részt az eredetileg svájci tulajdonú, majdMészáros Lőrinc üzlettársa, Szíjj László érdekeltségébe került Tief Terra Kft.

Utóbbi folyamatosan adogatta el a Humansoft-részvényeket, 2018 nyarán aztán személyesen is megjelent az az ember, aki Magyarországon minden nagyobb üzletben ott van: Mészáros Lőrinc cégei bejelentették, hogy csaknem 2 millió 4IG-részvényt vásárolnak meg.

(Forrás: 24.hu)

Kapcsolódó:

Egy mondatban Kósa, Pharaon és az amerikai kitiltások

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük