Takács Boglárka futamgyőztesként elődöntős 100 méteren

Takács Boglárka nagyszerű teljesítménnyel, futamgyőztesként bejutott az elődöntőbe 100 méteres síkfutásban a hétfőn kezdődött atlétikai Európa-bajnokságon.

Takács Boglárka 11.37 másodperces, idei országos csúcsánál öten is jobbat tudtak futamában, a Honvéd sprintere azonban borította a papírformát

Remek hajrával elsőnek dobta be magát a célba 11.44 másodperces idővel a müncheni Olimpiai Stadionban. Futamonként az első négy léphetett tovább az elődöntőbe, ahová Takács végül a hetedik legjobb eredménnyel került be.

Takács Boglárka futamgyőzelme után a közmédiának elmondta: elégedett volt a futásával az előfutamban, ahol szeretett volna úgy teljesíteni, ahogyan előtte a bemelegítést megcsinálta.

“Jó formában érkeztem az Eb-re, nagy élmény első felnőtt világversenyemen indulni, ráadásul egy ilyen nagy stadionban, ami számomra szintén újdonság. Az előfutamra az volt a terv, hogy jól versenyezzek, és legyek a négy továbbjutó között. A futamgyőzelem most csak ráadás volt, aminek persze nagyon örülök. Az időeredményem kezdésnek nem rossz, sőt, előfutamban kimondottan jó.”

A női 100 méter elődöntőit kedden este rendezik a multisport Eb keretében zajló atlétikai kontinenstornán.

Klekner Hanga kiesett rúdugrásban

A 22 éves debreceni versenyző idén többször megjavította egyéni csúcsát, amely jelenleg 4,45 méter, a döntőbe jutáshoz azonban 4,55 méterben határozták meg a szintet. Klekner a 4,10 és a 4,25 méteres magasságon is elsőre jutott túl, a 4,40-et viszont háromszor leverte, így kiesett.

Hétfőn még öt magyar atléta érdekelt az Eb-n, Erdélyi Zsófia és Szabó Nóra, valamint Csere Gáspár a maratonfutásban, míg az esti programban hármasugrásban Galambos Tibor és 1500-on Szögi István.

Ha megírná véleményét, vagy megvitatna ezt-azt másokkal, esetleg kérdése lenne a cikkel kapcsolatban, Facebook oldalunkon megteheti!

Forrás: MASZ / MTI

VK – SPORT

Kínyó Norbert

hegesztő

One thought on “Takács Boglárka futamgyőztesként elődöntős 100 méteren

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.