Ez a nap
Tarlós István: mégsem feltétlenül kell mobil gát a Rómaira
A budapesti főpolgármester szerint a 3-as metró felújítása is siker, de hogy csak részleges, Tarlós azért elsősorban nem a kormányt, hanem az elődöket hibáztatja.
A Magyar Nemzetnek adott interjúban Tarlós azt is kifejtette, hogy számára a Fidesznek nincs alternatívája, míg a hatalom Jobbik elleni támadásáról csak annyit mondott: „Nem az én ügyem.” Néhány részlet az interjúból:
„Az ellenzék baloldali, liberális része, akik most a legharsányabbak, Budapesten 2010 előtt több évtizeden át voltak hatalmon. Ők a 2-es metrónál összesen egy állomáson építtettek liftet, s akkor nem tiltakozott senki. Szerecsenmosdatás lenne ezt elhallgatni. Mi a 3-as metró északi szakaszán egyetlenegy helyen nem tudunk liftet építeni. Ezzel ugyanaz a helyzet, mint a légkondicionálás hiányával vagy a felszíni rendezések elmaradásával. Csak arra tudunk költeni, amire forrásunk van.”
„Annak, amit a fővárosi ellenzék mond, elveszi a jelentőségét, hogy vezetőik többször leszerepelt, hiteltelen emberek.”
„Ki a civil? Az árvízvédelmi mű története számomra teljesen szürreális. Olyan kijelentések és állítások hangzanak már el, ami a tiltakozók és ellenzők részéről csak kommunikációs kármentés. A szószólók csak gyűlöletet keltenek. A Párbeszéd nevű párt például olyan közleményeket ad ki, melyekből látszik, hogy még csak nem is követik az eseményeket, csak esztelenül támadnak, és hergelik az amúgy is nyugtalan embereket.”
” Egyetlen budapesti projektet sem ismerek, ahol ennyi vita lett volna az elmúlt öt évben, mint a Római-part ügyében, vagy amelyhez ennyi szakvéleményt készítettek volna. A mai világ sajátossága, hogy filozófusok, szociológusok kategorikusan rossz minőségűnek ítélnek műszaki szakvéleményeket. Szögezzük le: vita volt, szakvélemények voltak, és még lesznek is.”
„A védmű megépítésével több mint hatvanéves adósságot törleszt a város. Le lehet írni olyanokat, hogy a régiek is tudták, a Nánási út és a Királyok útja vonalában kell védekezni. Pedig a nyúlgátnak nevezett létesítményt nemhogy mérnök nem tervezte, de engedélye se volt soha. A „kerítések vonalában” elképzelt változat sem egyértelmű. A Római-part több mint 3 kilométeres szakaszának egy kisebb részére lehet ez igaz. Közel 2 kilométeres szakaszon viszont a kerítések cikcakkban épültek, ahol csak komoly kisajátítások után lehet építkezni. Azonban ha ez lesz a végső javaslat, nem ellenezzük, csak épüljön a gát.”
„Sosem fogalmaztam azonban úgy, hogy egy politikai közösséggel, annak minden tagjával mindenben mindig egyetértenék. A Fidesz komoly, nagy néppárt lett, ahol sokféle felfogás megtalálható. Az bonyolultabb kérdés, hogy miről mit gondolok, de kitartok a Fidesz támogatása mellett. Jól kezelik a migrációs válságot, védik a nemzeti érdekeket, közöttük a határon túli magyarokét, képviselik a keresztény értékeket, a nemzet és a természet számára kedvező családpolitikát folytatnak. Ennek ma Magyarországon nincs alternatívája.”
Szerző
Friss
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!
- Magyar György: nem babra megy a játék
- Pottyondy Edina: gumicsontok, mi?! Ühümm, persze….