Tarr Béla: Ha az ember felhagy a reménnyel, akkor akassza föl magát

Tarr Béla nyolc évvel ezelőtt visszavonult a rendezéstől, de neve még mindig fogalom. Az idén negyedszázados legemlékezetesebb filmje, a monumentális Sátántangó, ez alkalomból felújítva mutatják be a berlini filmfesztiválon. A rendezővel a hvg.hu készített interjút.

„Még mindig azt hiszem, hogy a világ megváltoztatható”

A művész nem töltötte tétlenül az elmúlt éveket.Tanít különböző intézményekben a világban, csinált egy nagy kiállítást Amszterdamban, most készít elő egy projektet Bécsben a Festwochennek, ami furcsa keveréke lesz a színháznak, a kiállításnak és a mozgóképnek, élő zenével. Pár héttel ezelőtt azt mondta a francia rádióban, „még mindig azt hiszem, hogy a világ megváltoztatható”.

Tisztában van az itthon történtekkel?

” Hát hogyne, magyar vagyok.”

A sok csalódás ellenére még bízik egy jobb világ eljöttében, tud bizakodó lenni:

“Ha az ember felhagy a reménnyel, akkor akassza föl magát. Semmilyen más megoldás nincs, kell hinni abban, hogy az emberek alapvetően normálisak.”

Figyelemreméltó, amikor az itthon történtekkel kapcsolatot érzéseiről beszél. Hangsúlyozta, a híreket olvasva nem düh van benne:

“Düh milyen alapon lehetne bennem? Inkább szomorúság, hogy hogy jutottunk el idáig. Őszintén: én sokkal jobban szeretnék Magyarországon élni, Magyarországon dolgozni, és ez az ország még mindig a hazám. Ennyi. Hiszek az új generációban, hiszek abban, hogy az emberek még egyszer ugyanazt a hibát nem követik el.”

Dolgozni egy csapattal, csak nagyon intenzíven lehet

Megfogalmazta, volt negyven éve, ami az úgynevezett szocializmusban telt el, az nem volt egy leányálom. Azután jött húsz év, amikor hálistennek az ember nem foglalkozott politikával:

“Nem kellett foglalkozni vele. Négyévente elmentél választani, és ennyi volt a dolgod, mert valójában a dolgok működtek. Lassan-lassan, döcögve, dadogva kialakult egyfajta demokrácia, egyfajta normális élet. Csak a munkámmal foglalkoztam, csak néztem, hogyan zajlik az élet, és nem voltam politikailag semmilyen módon aktív. Aztán egyszer csak jött valami, ami kicsit megborzongatta az embert.”

Kitért arra, legszívesebben újra kinyitná a T.T. Filmműhelyt, és segítenének abban, hogy a magyar és a külföldi fiataloknak keretet adjanak, levegőt adjanak:

” És nem csak fiataloknak, mert amikor bezártuk, ott volt Gothárnak a forgatókönyve, Pálfi Gyurinak, Mundruczónak, Kocsis Áginak és egy csomó embernek. Életem legborzalmasabb napja volt, amikor mindenkinek visszaadtam a forgatókönyvét, és azt mondtam, hogy hát, ennyi volt, bocsánat, de én kiszállok.”

Elmondta, Szarajevóban csináltak egy filmiskolát, négy év volt az életéből, de sikerült egy fantasztikus csapatot kinevelni. Azt tapasztalta ott, hogy dolgozni egy csapattal csak nagyon intenzíven lehet:

” Szívesen megcsinálnám újra a saját filmiskolámat. Most azon gondolkodunk, hogy esetleg Amszterdamban vagy bárhol máshol, elkezdjünk valami hasonlót. De jobb lenne Magyarországon. A saját ágyamban aludni, menni öt buszmegállót, vagy csak egyet, és ott dolgozni nyugodtan.”

Az a fontos amit ők látnak

A fiatal filmesekről azt gondolja, meg kell értetni velük, hogy az a fontos, amit ők látnak, és az, ahogy ők látják. És legyenek szívesek mutassák meg úgy, ahogy ők érzik:

“Ennyi az egész filmkészítés, a többi, az blabla, szofisztikált marhaság. Egy szabad ember nagyobb fantáziával rendelkezik, egy szabad embernek van világa, egy szabad ember elér mindent. A szabadság a legfontosabb dolog, az élet minden területén szabadnak kell lenni.”

Úgy véli, a filmrendező valójában egy elegáns, burzsoá foglalkozás. Van egy kis nehézség a film elkészítése közben, de utána vörös szőnyeg, satöbbi. Egy cirkusz:

” Van, aki úgy érzi, hogy a kamera mellől fog meghalni, én meg úgy érzem, hogy egy nagy dolognak a végére értünk. És ez nem baj, én már csináltam azóta egy kiállítást, most készülök erre a bécsire, plusz megpróbálok egy új generációt előbányászni és fölvértezni erre a világra.” /……/ ” Nem unatkozom, nem vesztegetem az időt, nem tékozlom el az életemet. Nem érzem magam boldogtalannak attól, hogy a filmezést abbahagytuk, sőt, szerintem én is szabadabb lettem. Jó érzés, hogy valamit befejeztem.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük