Connect with us

Blogbazár

1,73 milliárd, azaz 1.730 millió nyomában

Megosztás

Még novemberben, Dobrev Klára figyelmeztetését követően az elmismásolt (értsd: ellopott), szűrőbuszokra fordított 1,73 milliárd forint nyomába eredtem. A hatalom azóta játszotta a nemtudomkát, bízva abban, hogy így lefáraszthatnak.

penz
Megosztás

Még novemberben, Dobrev Klára figyelmeztetését követően az elmismásolt (értsd: ellopott), szűrőbuszokra fordított 1,73 milliárd forint nyomába eredtem. A hatalom azóta játszotta a nemtudomkát, bízva abban, hogy így lefáraszthatnak.

Most az EMMI minisztere, az Országgyűlés elnökének útján a következő levelet kapta, melyre írásban köteles lesz válaszolni:

Tisztelt Miniszter Úr!

Ön, mint orvos, bizonyára megérti, hogy én, mint orvos – ismerve a magyar lakosság nemzetközi összehasonlításban is kifogásolhatóan gyenge egészségi állapotát, a rosszindulatú megbetegedésben meghaltak rendkívül magas számát – elkötelezett híve vagyok a megelőzésnek. Tisztában vagyok azzal, hogy ma még kevesen érzik önmaguk felelősségét saját egészségükért, ezért is alacsony a kötelező szűrővizsgálatokon megjelentek aránya az egészségügyi intézményekben. A megoldások egyik lehetséges módja a mobil szűrőállomások alkalmazása.

Tudomásom szerint

szakmai szervezetek kezdeményezésére 2017-ben a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság szerződést kötött a H1 Systems Mérnöki Szolgáltatások Kft-vel 1,75 milliárd forint összegben, összesen 10 szűrőbusz elkészítésére, amelyeket a szerződés értelmében 2018. július 18-ig kellett volna leszállítani. A szerződés, határidő túllépés esetén buszonként és naponként 350 ezer forint kötbérkikötést is tartalmaz. Sajnos nincs tudomásom arról, hogy a szűrőbuszok a szerződés szerinti számban és határidőre elkészültek volna, illetve úgy tudni, hogy az egy db elkészült busz megfelelőségével is problémák vannak.

A 2018. november elején a közbeszerzési és ellátási főigazgatónak küldött levelemre, melyben arról érdeklődtem, hogy lehetséges-e a szűrőbuszokkal kapcsolatos okmányokat (szerződés, levelezés) a rendelkezésemre bocsátani, vagy akár azokba betekintést nyerni, azt a választ kaptam: kérésemet az EMMI – a Pénzügyminisztériummal történt egyeztetésnek megfelelően – fogja megválaszolni. Azonban az ügyben sem a Pénzügyminisztériumtól, sem az EMMI-től, ismételt érdeklődésem ellenére, nem kaptam tájékoztatást.

Kérdezem ezért Miniszter Urat:

1. Megismerhetem-e a kérdéses szerződés, valamint a kapcsolatos okmányok tartalmát?
2. Ténylegesen hány szűrőbusz készült el napjainkig?
3. Az esetlegesen elkészült szűrőbuszok funkcionális megfelelősége elfogadható-e?
4. Érvényesül-e a szerződéses késedelem miatti kötbérigény?
5. Nem gondolja-e, hogy a késedelem miatt emberek élete kerül veszélybe?
6. Nem gondolja-e, hogy a közigazgatásban az ügyintézési határidő nem kellene, hogy a három hónapot meghaladja?

Megtisztelő válaszát várom.
Budapest, 2019. február 19.

Dr. László Imre

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük