Ez a nap
TASZ: Együtt távolítanánk el a jogsértő plakátokat
Több választópolgár képviseletében is választási bizottságokhoz fordult a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az “Együtt bontanák le a határzárat” feliratú plakátok miatt. A szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy tudatosan hamis állításokat a választási kampányban sem lehet közölni. Így a plakátok jogsértőek, hiszen a rajtuk szereplő jelöltek nem kívánnak lebontani semmiféle határzárat.
Tele van az ország az “Együtt bontanák le a határzárat” feliratú plakátokkal, amelyek nem csak sokak számára felháborítóak, de egyben jogellenesek is. Kispesten már megpróbálta eltüntetni őket az önkormányzat, de a TASZ már a múlt héten jelezte, az eltávolításra választott eszköz nem volt jogszerű. Azóta a Nemzeti Választási Bizottság meg is bírságolta a kispesti önkormányzatot. A TASZ azonban már akkor is leszögezte: a plakátok jogellenesek, és fel is hívta a választópolgárokat arra, hogy akár az ő segítségükkel indítsanak eljárásokat az eltávolításukra.
A TASZ múltheti felhívására több olyan választópolgár is jelentkezett, akik jogsértőnek tartják a határzáras plakátokat, hiszen a rajtuk szereplő állítások tényszerűen cáfolhatók. Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek nyilatkozataik és pártprogramjaik alapján nem akarják lebontani a határzárat, különösen nem együtt. Mivel a tudatosan hamis állítások közzététele a bírósági gyakorlat szerint a választási kampányban nem megengedett, ezen az alapon több, országos egyéni választókerületi választási bizottsághoz is fordult a TASZ ügyfelei képviseletében. Arra kérték a választási bizottságokat, mondják ki, hogy a szóban forgó plakátok sértik a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás törvényben garantált alapelvét és tiltsák el a plakátok megrendelőjét a további jogsértéstől. Valamint az összes, ilyen tartalmú plakát eltávolítását rendeljék el.
“A kampányban a választópolgárok tudatos félrevezetését nem védi a szólásszabadság. A kampány rendeltetése éppen az, hogy a választópolgárok tájékozott, felelős döntést hozhassanak: a hazug plakátok ezt ássák alá. Bízunk benne, hogy a választási bizottságok a töretlen bírósági gyakorlattal összhangban döntenek, és a jogsértő plakátok eltűnnek a közterekről” – mondta Mráz Attila, a TASZ Választási Jogi Programjának vezetője.
Szerző
Friss
- Kitüntették a magyar sakkozót – Polgár Zsuzsa a sportág legjobb női edzője
- BKK: változás a főváros tömegközlekedésében, és most nem az árvíz miatt
- Árvíz után a világ – Ezt kell tenni, ha levonul a víz
- Leáll a Telekom – Fontos tennivalók várják az ügyfeleket
- Lévai Anikót „gátonhagyták” – Nem irigyeljük a sofőrt…..
- Ön szerint Putyin minisztere Szijjártó-nézőbe jött, vagy fricskát mutatva szövetségeseinknek, az EU-ba?
- Még jó, hogy Orbán kitalálta a TAO-t, különben mi lenne a Mészáros-féle Felcsúti focistaképzővel – 43-an támogatták adójuk egy százalékával
- Közlöny van róla: 130 pontos Orbán-lista arról, amire nem ad pénzt a regnáló kormány
- Magyar György: ügyvédként az airbnb ellen és mellette is tudnék érvelni attól függően, ki a megbízóm
- OTP számlatulajdonosok figyelem, leállás lesz a hétvégén a banknál