Kerítésen innen
Téged „közvéleménykutattak” mostanság? – Beindult a Vodafone-para
Amióta kitudódott, hogy a magyar kormány bevásárolta magát a Vodafone-ba, beindult a facebook-népének sajátos közvéleménykutatása arról, hogy ki, mit tapasztalt. Mint a kommentekből kiderült, bizonyíthatatlan ugyan az összefüggés, de sokakat kerestek meg szóban és/vagy írásban mostanság a cég fizetett kérdezői.
Amióta kitudódott, hogy a magyar kormány bevásárolta magát a Vodafone-ba, beindult a facebook-népének sajátos közvéleménykutatása arról, hogy ki, mit tapasztalt. Mint a kommentekből kiderült, bizonyíthatatlan ugyan az összefüggés, de sokakat kerestek meg szóban és/vagy írásban mostanság a cég fizetett kérdezői.
Újabb lista?
Miután a Covid-oltás felvételének feltételeként meghatározott, kormány-kezelésben lévő oldalra kellett ahhoz regisztrálni, hogy megkaphassa a jogosult a vakcinát, majd kis idő teltével elkezdtek különböző emailek érkezni a jelentkezőkhöz a regnálótól, talán nem alaptalan a sejtés, hogy a közmilliárdokból újonnan megszerzett cég ügyféllistájának sem lesz más a sorsa. A közösségi oldalakon elindult a nemzeti konzultáció egy formája, amiben az eddigi Vodafone-előfizetők kicserélik tapasztalataikat az üggyel kapcsolatban.
A kommentekből….
A feltett kérdés az volt, hogy
Vodafone-os olvasóink, akiket eddig nem találtak meg közvélemény kutatók: kaptatok-e bármelyiktől hívást a felvásárlás óta?
A válaszokból:
„Igen, hétfőn kerestek. Azt kérdezte, hogy lenne e időm egy telekommunikációs közvélemény kutatással kapcsolatos kérdéssorra válaszolnom. Nem volt időm (-ilyesmire nincs-), így nem tudtam meg mi lett volna a kérdés. Még Vodafone-os vagyok.”
„engem is megtaláltak most, eddig évtizedekig senki (titkos szám, nem adom meg sehol, ahol nincs adatvédelem, le van tiltva az adatfelhasználás az ügyfélkapun is. )
kikerestem a letiltott listából: hétfő, 15:56, +36 215*”
„Még nem, de kiég az agya helye, ha megpróbálja.”
„Nem hívtak. Még gondolkodunk, hogy váltsunk-e, mert az utolsó „szabad” mobilcég se valami tökös a kormánnyal szemben.”
„Gondolom az ügyfelei többségét most elveszti a Vodafone. Mert megérdemli.”
„Nem is kell már telefon… lesznek majd HÍRVIVŐK, POSTAGALAMBOK a ?megyék között. A rossz hírt vivőket lelövik?, valamint árstoposgalambfarhát lészen a galambból. Csak jó hírek vannak, lesznek hisz?? előremegyünknemhátra, mindenisalegjobb miótavilágavilágafityisszel”
„Még korábban, de már ismert volt a szándék… AFSZ változás, aminek a kutya se olvas utána… Már látom az oldalon, minden tarifa 9,36% áremelés. Igaz, mindegyik emelt, Jan. 1-től, mindegyik szolgáltatót használom, de az állam részes mindegyikben. A vásárlás hírére váltani akartam, de nincs hová. Ezek mindegyikben ott vannak!”
„Erre gondolt? „Annak alapján, amit az elmúlt napokban a Vodafone mobilhálózatával kapcsolatban tapasztalt, mennyire valószínű, hogy ajánlaná a Vodafone-t barátainak és ismerőseinek (0 pont: biztosan nem ajánlaná, 10 pont: biztosan ajánlaná)? Kérjük, számjegyekkel válaszoljon.”
„Igen kitôltős email formájában! De ott ahhoz való kérdések nem voltak,hogy jó velősen meg mondjam a magamét! Az elmúlt évben,okt,- nov Ben nem jöttek szàmlàk! Aztàn karácsonyi előtt, szintén emailben,3 számla, hatatàr idősen eggy,Dec, aztàn jan 1 hét külömséggel! Ezt még lerendezem! És kalap kabát ott hagyom őket!”
„Engem megtaláltak. Elmondtam mit gondolok”
Ha Önnek is van tapasztalata Vodafone- vagy listahasználat ügyben, kérjük, küldje el szerkesztőségünkbe: info@varosikurir.hu.
Szerző
Friss
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’