Connect with us

Kerítésen innen

Telefon a kórházból: a nagymama meghalt, de a 64 ezer forint ápolási díjat azért -szigorúan kp-ben- fizessék be a kórházban

A sztár rokona, akire az olaszok emlékeznek - Emléktöredékek, avagy sorsok a képek mögött
Megosztás

Rengeteg egyéni tragédiáról olvasni, amiket mind Kásler miniszter „2%-os ágyfelszabadítása” miatt hazaküldött betegek és hozzátartozóik adnak közre.

Kásler-szülte embertelenség

Több mint egy hónapja – a látogatási tilalom bevezetése óta – gyakorlatilag minden kapcsolata megszakadt nagymamájával, mondta az Indexnek az a Pest megyei nő, akit még április 14-én, kedden azzal hívott fel a Péterfy Kórház Szövetség utcai belgyógyászatának intézményvezetője, hogy idős rokona koronavírustesztje – a látogatási tilalom ellenére – is pozitív lett. Két nappal később, április 16-án pedig már azért telefonáltak neki, hogy a nagymama meghalt, de a 64 ezer forintos ápolási díjat azért még fizesse be.

„A telefonban nem mondtak semmit. Nem árulták el, hogy a koronavírus miatt halt-e meg, hogy szenvedett-e, hogy kellett-e lélegeztetni”

– mondta az Indexnek az idős asszony unokája. A hölgy április 20-án, hétfőn járt a kórház Szövetség utcai tömbjében, ahol egy ügyintézőnek adhatta le a pénzt és tőle vehette át rokona iratait, de

orvossal akkor sem beszélhetett.

Megkapta viszont a zárójelentést,

amely szerint hozzátartozója április 2-án belázasodott és a

„járványügyi helyzetre való tekintettel Covid PCR vizsgálat történt, melynek eredménye pozitív lett.”

Unokája az portálnak azt mondta, hogy többször érezte ellentmondásosnak a kórház tájékoztatását, amit a hivatalos irat most alá is támasztott.

A családnak nem említették, hogy idős rokonuk lázas, nem április 16-án, csütörtökön, hanem már egy nappal korábban meghalt, és csak négy nappal ezután, április 19-én került fel arra a listára, ahol a koronavírus-fertőzésben elhunytakat tartják számon.

Az operatív törzs tájékoztatóin arról jellemzően nem számolnak be,

hogy az egyes kórházakban hány fertőzöttet kezelnek, és arról sem esik szó, hogy az egyes intézményekben hányan haltak meg a koronavírus miatt. Jelenleg mindössze annyi tudható, hogy összesen 850 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban és 61-en lélegeztetőgépen vannak.

Mivel az Index több olvasója is állította, hogy a Péterfy Sándor Utcai Kórház Szövetség utcai osztályán az elmúlt napokban többen is meghaltak,

kérdéseikkel megkeresték az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi) és az operatív törzset is.

Utóbbitól semmilyen reakció nem érkezett, a minisztérium Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztályához irányított, innen négy napja nem kaptak választ. Április 18-án telefonon elérték a kórház Szövetség utcai telepvezetőjét. Jármai Valéria a kórház igazgatójához irányított, mondván, ő nem nyilatkozhat.

Sásdi Antal azt üzente, emailen küldjék el kérdéseiket. Neki és az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak (ÁEEK) is elküldték, de egyik helyről sem válaszoltak.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. hibler gizella

    2020.04.25 17:02 at 17:02

    A Szovetség utcai ápolási hely még „békeidőben ” is meggondolandó. egyszer meg akartunk valakit ott látogatni, de a ház kapujánál már olyan vizeletszag volt, hogy visszafordultunk. Már bocsánat. Biztos nyilván a feltételeken, az anyagi lehetőségeken mulik.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük