Voks 2022
Teljes ellenzéki összefogás (kis titokkal) Sopronban is
Ellenzéki összefogást hirdetett Sopronban a Momentum, az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP és a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz tartozó helyi Kossuth Kör – jelentették be a pártok és a civil mozgalom képviselői hétfőn a város Fő terén.
Szabadulás a fővárosi Fidesz fogságából
Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde, a Momentum országos küldöttgyűlésének tagja hangsúlyozta, az összefogás nemcsak a kampány és a választás időszakára szól, hanem hosszú távra. A szövetség nyitott, bárki csatlakozhat – fűzte hozzá.
Németh Imre, az MSZP soproni szervezetének elnöke az együttműködés céljaként azt jelölte meg, hogy
„kiszabadítsák Sopront a budapesti Fidesz fogságából”.
Csősz Tibor, a DK soproni szervezetének képviselője azt szorgalmazta, hogy a leendő polgármestert és önkormányzati képviselőket tudásuk és ne politikai hovatartozásuk alapján válasszák meg.
Szakács Gyula, az LMP soproni szervezetének elnöke azt mondta, az ökopolitika iránt elkötelezett pártként elvárják, hogy a leendő soproni beruházások ne terheljék a környezetet.
Major Gyula, a Mindenki Magyarországa Mozgalom Kossuth Körének szervezője történelmi pillanatnak nevezte, hogy az összefogás létrejött a városban.
A titkos jelölt
Brenner Koloman, a Jobbik soproni alapszervezetének elnöke, országgyűlési képviselő közölte, hogy azért csatlakoztak az összefogáshoz, mert „hittel vallják”, hogy Sopronban is szükség van polgári és konzervatív ellenzékre a Fidesszel szemben.
Kérdésre válaszolva Brenner Koloman azt mondta, van már polgármesterjelöltjük az októberi önkormányzati választára, de a nevét egyelőre nem hozzák nyilvánosságra.
Ez az utóbbi mondat – nem tudni, miért – kicsit úgy hangzik, mint amikor a kultikus Üvegtigrisben a Lalit játszó Rudolf Péter és Kállai Ferenc karaktere között az alábbi párbeszéd hangzik el:
„Kállai: Tessék mondani hol lehet itt pisilni? Rudolf: Van itt egy wc, de azt nem használhatják”
Szerző
Friss
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van