Blogbazár
Tényfeltárás Fidesz-módra – dokument nyet!
Beindult a Fidesz-média annak igazolására, hogy titokzatos Soros-civilek akarják a rendkívül békés Békemenetet megzavarni. Nem tudni, hogy a fent említett zavargók melyik busszal jöttek, de, hogy lesz, azt biztosra veszik. Tényfeltárás 2018 Magyarországán.
Oknyomozás bizonyíték nélkül
A kormányportál szerint
A Tűzfalcsoport nevű oknyomozó portál dokumentumokat közölt arról, hogy a Soros-világ már egy éve szervezkedik annak érdekében, hogy a választások befolyásolásával megbuktassa a kormányt. Arról is cikkeztek, hogy a politikai motivációjú álcivilek provokációval, nyílt és agresszív támadásokkal készülhetnek az áprilisig hátralévő időben, minden mindegy alapon. A portál arról is írt, hogy Sorosék nyomás alá akarják helyezni a nemzeti kézben lévő sajtótermékeket, a közintézmények és a köztestületek vezetőit.
Kálmán László nyelvész így vélekedik közösségi oldalán:
„Belenéztem, leküzdve a hányingeremet, abba, hogy milyen „dokumentumokat” közöl az egyik legmocskosabb hazugsággyár annak igazolására, hogy, ahogy ők írják, „Soros György álciviljei provokációra készülnek a Békemeneten”. A következőt találtam:
„Ide és ide kattintva elérhetőek azok a Google Dokumentumok, amelyeket időnként nyílttá, időnként pedig titkossá tesznek a Soros-hálózat aktivistái. A dokumentumok 2017 áprilisától nyújtanak betekintést a bevándorláspárti üzletember hazai hálózatának belső működésébe.”
Az „ide és ide” két link, ami nem nyilvános dokumentumokra mutat, tehát nem tudhatjuk, mi van bennük. (Ha néha nyilvánosak, ahogy állítják, akkor miért nem másolták ki a tartalmukat???) Na, ilyen „dokumentumokat” én is bármikor tudok produkálni. Egyébként a cikk többi linkje, amik egy náci „blog” bejegyzéseire utalnak, szintén nem tartalmaz semmi „leleplezőt”, hanem csupa nyilvános információt, kellően uszító hangon tálalva.”
A menekültek már nem érdeklik Orbán Viktort, csak a civileket akarja kinyírni
Szerző
Friss
- Interjú: Füredi Krisztián szexuálpszichológus
- Robbanás Moszkvában: ég Vlagyimir Putyin limuzinja
- Szanyi Tibor: a világ vége
- Propagandalevelet kap mindenki a kormánytól Orbán szavaztatási ötlete mellé – Aki kinyomtatta, már jól járt…
- Szülők kérték, Rétvári államtitkár teljesíti
- Tarjányi Péter: egy átlagos szombat….
- Magyar Péter szombat reggeli (nagyon is valószínű) összeesküvés elmélete + egy kis Hadházy
- Erre gondolt, miniszterelnök úr? -‘Áttelt poloska’ támadta meg Balatonalmádi jegyzőjét
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?