Kerítésen innen
„Terézváros melléd áll” – program a VI. kerületben lakó, munkájukat most elvesztőkért
A VI. kerületi önkormányzat elindította a Terézváros melléd áll nevű programot, amivel szociális és gazdasági segítséget próbál nyújtani azoknak, akik a járvány következtében állásvesztésük vagy a megváltozott piaci körülmények miatt krízishelyzetbe kerültek a kerületben.
Állásvesztési támogatás
Az önkormányzat bevezette az állásvesztési támogatást, amit azok a helyiek kaphatnak, akik a koronavírus-járvány következtében március 11. után veszítették el a munkájukat. A támogatás összege havi 100 ezer forint, és három hónapig jár a jogosultaknak.
Állásvesztési támogatást igényelhetnek azok a terézvárosi polgárok is, akik álláskeresési támogatást ugyan kapnak, de ennek összege nem éri el a havi 100 ezer forintot. Ebben az esetben az önkormányzat 100 ezer forintra egészíti ki a juttatást.
Terézváros önkormányzata létrehozott egy krízistámogatást is, amit bajba jutott, alacsony jövedelmű családok és magánszemélyek vehetnek igénybe. Legfeljebb háromszor kérhető és összege nem haladhatja meg a 120 ezer forintot.
Albérleti támogatás 150 ezer alatti albérletnél
Akik a jelenlegi helyzetben nem tudják az albérleti díjukat kifizetni, mostantól bérletidíj-támogatást kérhetnek, melynek összege a bérleti díj fele, de legfeljebb 50 ezer forint lehet, és olyan alacsony jövedelemmel rendelkező kerületiek kérhetik, akik érvényes bérletidíj-szerződéssel rendelkeznek, és a vírus megjelenését követően vesztették el az állásukat.
A támogatás célja a rászorulók megsegítése, ezért akik 150 ezer forintnál drágább albérletben élnek Terézvárosban, nem igényelhetik a támogatást.
A helyi egyéni vállalkozókat, mikro-, kis- és középvállalkozásokat a bérleti díjak átütemezésével segíti az önkormányzat:
- a cégeknek április 1. és június 30. között nem kell bérleti díjat fizetniük az önkormányzatnak;
- azt június 30-tól tizenkét egyenlő részletben téríthetik meg, késedelmi kamat- és pótdíjmentesen.
Az önkormányzat közleménye szerint a szociális támogatásokat hétfőtől lehet igényelni.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!
- Nagyon izgi, hogy mit találnak ki ‘agytröszték’ Orbán Viktornak anyák napi köszöntőként…. – Frissítve!
- Horoszkóp leendő- és már anyáknak május első vasárnapján
- Pintér ‘mindenminiszter’: ha egy OBI, vagy Spar meg tudja oldani, miért ne menne ez az egészségügynek is?
- ‘Nemrég még komoly politikusnak hitte magát, most meg egy harmad osztályú celeb lett …’ – reakció Orbán szombati ‘jófejkedésére’
- Folyosói pletyus-infó: mivel a Trump-Vucic találkozó meghiúsult, utóbbi ‘inkább megbetegedett’ és hazautazott