Connect with us

Kerítésen innen

Terézvárosban így segítenek a vállalkozók egy rétegén. Hajrá!

soproni-tamas
Megosztás

„Meghoztuk az első döntéseket a terézvárosi vállalkozások megmentéséért‼️” – írta Soproni Tamás, Terézváros polgármestere közösségi oldalán.

„A bérleti díjak fizetésének felfüggesztéséről,

és azok átütemezéséről döntöttünk a terézvárosi kis- és közepes vállalkozások fennmaradása és az általuk foglalkoztatottak megtartásának érdekében.

Bár a járvány miatt az önkormányzatnak is milliárdos nagyságrendű bevételkieséssel

és növekvő kiadással kell számolnia, ez nem jelenti azt, hogy nem nyújtunk segítő kezet azoknak a vállalkozásoknak, amelyek tevékenysége meghatározza a kerület gazdaságát, arculatát. Az egészség védelme, a szociálisan rászorulók ellátásának megszervezése után eljött az ideje, hogy a gazdasági szférában is lépéseket tegyünk.

Ennek megfelelően az alábbi döntéseket hoztuk Terézvárosban

az egyéni vállalkozók, a mikro-, kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatban:

  • 2020. április 1. és 2020. június 30. között ezen körnek nem kell bérleti díjat fizetnie a nem lakás célú, önkormányzati tulajdonú bérlemények után;a díjak kiszámlázását március 30-tól felfüggesztjük.
  • A 2020. április 1. és 2020. június 30. közötti időszakra fizetendő – három havi – bérleti díjat az önkormányzat bérlőinek 2020. július 1-jétől kezdődően, 12 havi egyenlő részletben, késedelmi kamat- vagy pótlékmentesen kell megfizetniük.

A Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt-t felkértem a döntések azonnali végrehajtására

A korábban kiszámlázott bérleti díjakat, a közös költséget és közüzemi díjakat a számlán megjelölt fizetési határidőig ki kell fizetni, azok kiegyenlítésében az önkormányzat nem tud halasztást adni, mivel ezek után az önkormányzatnak is fizetési kötelezettsége van.

A járványhelyzet alakulásától függően és a gazdasági hatásainak értékelése után a terézvárosi önkormányzat és a vagyonkezelő kész további lépéseket is tenni a vállalkozások fennmaradása érdekében.

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük