Banánköztársaság
Az ikertornyok és a COVID-19
19 éve repültek bele terroristák a New-York-i ikertornyokba, amelyekkel együtt egész addigi életformánk is összeomlott. Ritkán van akkora igazsága egy közhellyé vált mondatnak, mint ennek: 2001 szeptember 11-e után már soha nem lesz olyan világ, mint előtte.
Folyamatos háború
Az emberiség rettegéssel vegyes döbbenettel nézte, ahogy a gépek beleszálltak tornyokba, amik úgy dőltek össze, mint a gyerekek építőkockáiból összeeszkábált játékai. A különbség, hogy azok nem visznek magukkal a pusztulásba 2605 embert. És akkor még a Pentagonnál elesett 125 áldozatról nem szóltunk, igen elesett!, mert ez a támadás háború, a tőrőlmetszett 21. századi háború nyitánya volt, amiben azóta is benne élünk, akár tudomást veszünk róla, akár nem.
„Mit szól, mi történ?”
Aki akkor már öntudattal bírt, alighanem soha nem felejti el a pillanatot, amikor elérte a támadás híre. Én éppen a Blahán szálltam taxiba egy több órás megfeszített tárgyalás után, amikor a sofőr feltette a mindenkori kérdést: „Mit szól, mi történt?” Nagyon bután nézhetem mert meg sem várta, hogy visszakérdezzek, már ömlött is belőle a szó a támadásról. El sem akartam hinni, nem akartam megsérteni, így azt mondtam, hogy biztos félreértett valamit.
Ekkor olyan történt, ami taxiban még soha,
szó nélkül lehúzódott a járda mellé „LEÁLLÍTOTTA A TAXIÓRÁT” és szó nélkül felhangosította a rádióban a híreket, amik természetesen végig a támadásról szóltak, akkor még csak a látható tényeket közölve. Amikor hazaértem, felrohantam a lakásba, bekapcsoltam a televíziót és ekkor láttam utoljára az ikertornyokat, de már közel sem törtek olyan büszkén az égre, mint egy nappal, vagy akár pár órával korábban.. És igen, ekkor néhány percig a repülők célba értek, eltalálták egyenesen a szívemet, megingatva elbizakodott hitében egy polgárt, aki egészen addig büszke volt magára. Most viszont legalábbis néhány perc erejéig megsemmisült, hogy aztán irtózatos dühvel éledjen újjá.
Nem szégyellem, én akkor nem értem be azzal, hogy az öngyilkos terroristák maguk is odavesztek, az ötletgazdák vérét is akartam.
A kormányok azóta is azzal hitegetik magukat, hogy levadászták a bűnösöket, pedig ők maguk azok, hiszen szinte minden terrorista tőlük kapta a kiképzését.
Újabb támadás a civilizációnk ellen
Még ki se hevertük az attak következményeit, meg sem szoktuk az új „elvárásokat”, amit a helyzet ránk kényszerített, és máris itt van a legújabb támadás, a COVID-19. Ezúttal a természettől – hagyjuk most az agyatlan összeesküvés elméleteket, hogy ki szabadította el a vírust, fogadjuk el a tényeket.
Bármilyen hihetetlen is,
annak a bizonyos 19 évvel ez előtti támadásnak az eredménye, gyenge ötórai tea sem volt ahhoz képest, amit ez az új ellenség végez körülöttünk. Igen, tarol az új koronavírus és nemcsak szó szerint öl nem kevés embert, de a tudatunkba a pszichénkbe is berágja magát, atomizálja a társadalmakat. Az emberi kapcsolatok szinte kizárólagos terepe a kibertér lett.
Ki mer ma már „csak úgy” megölelni egy barátot, lehuppanni egy kávéház székére és beszélgetni? Bátran állíthatom, hogy senki, mert még azok is, akik botor módon dacolnak a veszéllyel, minden egyes ölelés, kézfogás, csók után meg kell, hogy küzdjenek akárcsak a tudatalattiukban is az aktuális világaggodalommal:
„vajon nem ez volt a legutolsó?”
Két életmódváltás 20 év alatt, na ne már, de bizony!
Ilyen, ahogy alig két évtized alatt kétszer is behúzzák a féket, és új pályára, méghozzá teljesen új pályára kell állnunk, alighanem még nem volt az emberiség történetében.
Eddig azt hallottuk magunkról, hogy túlélésünk záloga mindig is a gyors alkalmazkodási készségünk volt, jó, jó de ennyire?
Kapcsolódó
Szerző
