Connect with us

Kerítésen innen

Tízezrek a Hősök terén: az elmúlt napok botrányai után a gyerekekért és az áldozatokért tüntetnek

Tízezrek a Hősök terén: az elmúlt napok botrányai után a gyerekekért és az áldozatokért tüntetnek
Megosztás

Tízerek gyűltek össze a budapesti Hősök terén, ahol eredetileg 9 „elkeseredett, de annál elszántabb véleményvezér, youtuber” szervezésében hirdettek tüntetést az elmúlt napok kegyelmi botrányát követően a gyerekekért és az áldozatokért. A tiltakozókhoz azóta száznál is több hazai híresség adta nevét. Kövesse velünk az eseményeket!

Nem sokkal a kezdés előtt a Hősök tere szinte teljesen megtelt, az úttesten van még hely

A korosztályt tekintve nagyon vegyes, sok a fiatal, de vannak idősek és családosok is.

18:38 – Gulyás Márton, a Partizán műsorvezetője kezdte meg a beszédek sorát. Azt mondta, ő szerencsés, hogy családban nőhetett fel, de ez nem mindenkinek adatott meg. – Az utcán lévő emberek közül minden ötödik az ellátórendszer miatt lett hajléktalan, és a mostani intézetis gyerekek közül sokan az utcán végezheti – jelentette ki. Kiemelte: nagy tisztelet jár azoknak, akik ebben a rendszerben is erőn felül dolgoznak a gyerekekért.

18:46 – Messze még a Hősök tere, az emberek már az úttestet is elfoglalták, úgy próbálnak eljutni a tüntetés helyszínére. A rendőrök az emberek biztonsága érdekében lezárták a teljes Andrássy utat.

18:48 – Gulyás után Osváth Zsolt, a ZSHOW time Youtube-csatorna tulajdonosa állt a színpadra. Többek közt azt követelte, hogy a kormány vizsgálja felül a gyermekvédelmi törvényt. Élőben követtette be Osváth Zsolt a Bántottak Instagram-oldalt a tüntetésen résztvevőkkel. Az oldalnak két-három percen belül húszezer követője lett.

„Ha azt hiszitek kormányt jöttem megdönteni, akkor csalódni fogtok.”

Osváth szerint az a fontos, akikért most itt vannak, az áldozatok, gyerekek miatt.

„Vannak helyzetek, amikor az ember nem kussolhat. ”

Hangosan felzúdul a tömeg, amikor arról beszél, hogy volt olyan propagandista, aki egyszerű faszverésnek hívta az, amit a bicskei igazgató tett.

„K. Endre megpróbálta rábírni őket, hogy hazudjanak, de ők bátrak voltak és nekünk se lehet mentségünk, nekünk is bátraknak kell lennünk. De úgy látom, ti azok vagytok, mert itt vagytok”

– mondta, amit hangos üdvrivalgás követett. Akkor is üvöltött a tömeg, amikor Balog Zoltán lemondását hozta szóba. Elmesélt egy intézetis történetet, miszerint őt pszichiátriára zárták, amiért tudomást szerzett egy nevelő és egy gondozott kapcsolatáról. Ma már gyerekük van.

„Hogy magukat mentsék, majdnem az öngyilkosságba menekültem. Tudom, milyen, ha nem hisznek neked.”

Mint mondja a gyermekbántalmazóknak nincs bocsánat, ebben egyetértenek a miniszterelnökkel. De nem elég az, hogy szemlesütve nem csinálnak semmit.

„Odakint most szörnyek járnak, és nekünk fel kell ismernünk őket, minden egyes szörnyetegnek bűnhődnie kell. Kérem, hogy a kormány a valódi veszélyre koncentráljanak, ne a pedofilokat mossák össze a melegekkel. Honnan tudja Gulyás Gergely, hogy nincs hasonló ügy, ha nem is vizsgálták? Hülyének vagyunk nézve!” „Vizsgálják felül a gyermekvédelmi törvényeket, mert ez a jéghegy csúcsa. Nem kilenc youtuber feladata lenne erre felhívni a figyelmet, nem az ő dolguk lenne felkérdezni a királyságot. Egyáltalán ezeket a kérdéseket nem is kellene feltenni. Átéltem, megéltem és túléltem az intézeti éveket, azt szeretném, ha másnak nem kéne, vagy nem így.”

A beszéd végén felszólította a tömeget, hogy kövessék be a Bántottak nevű Instagram oldalt. Az oldalnak két-három percen belül húszezer követője lett. Frissítés (23.00) – Az oldalnak már ötvenkétezer követője van.

Szabó Márton Csoki: Egy kormánynak sem sikerült megoldania ezeket a problémákat az elmúlt 35 évben

A Jólvanezígyből ismert Szabó Márton követte Osváth Zsolt felszólalását. Azzal kezdte,

„senki se számított rá, hogy a hatalom egy szörnyeteg elítélt bajtársát engedi vissza a gyermekek közé. Odakint most szörnyek járnak, büszke vagyok hogy azt mondtátok, hogy ilyen gyalázatot nem hagytok szó nélkül!”

Ennek örömére a tömeg skandálni kezdte, hogy „nem hagyjuk, nem hagyjuk!”Szabó szerint ez a két hét rámutatott, hogy

„Magyarországot magára hagyták azok, akiket közös ügyeink intézésével bíztunk meg”.

Szerinte ebben semmi új nincs, mert pártokból függetlenül ez van, és ezzel kell együtt élnünk 35 éve. Majd idézte Orbán Viktor sajtófőnökét, aki úgy fogalmazott Magyar Péter kapcsán, hogy „reménytelen helyzetben lévő ember kétségbeesett próbálkozásaival a kormány nem foglalkozik”. Szabó szerint rengetegen vannak, akik próbálkoznak, de az állam vezetőinél süket fülekre találnak.

„De ma megmutatjuk, hogy vannak az országban, akiket érdekel a kétségbeesettek, a reménytelenek hangja.”

Majd az áldozatokhoz szólt, akiknek azt üzente, nincsenek egyedül, mert „a mai napon egyszerre negyvenezer ember emeli fel a hangját” értük.

„Ezek az emberek mind azért jöttek ki, mert neked azt akarják mondani, hogy nem vagy egyedül.”

Azahriah: Teljesen új szint, hogy pedofil arcoknak falaznak

Baukó Attila, Azahriah csak videóüzenetben jelentkezett be, amit őszintén sajnál. Először arról beszélt, hogy az utóbbi időben annyit hallottuk már azt, hogy védjük meg a gyerekeinket, hogy már értelmét vesztette. Szerinte a kormány a gyerekeket használja fel arra, hogy az embereket egymás ellen fordítsák, maguknak pedig politikai hasznot generáljanak.

„Teljesen új szint az, hogy pedofil arcoknak falazunk.”

De megjegyzi, hogy nem először történik ez, Kaleta Gábornak is falaztak, de az vízfelszín alatt maradt.

„Az a narratíva, hogy milyen bátor Novák Katalin és Varga Judit. Ha nem derült volna ki, szerintetek lemondtak volna? Most az egyszer nem lehetett elsunnyogni, mint megannyi alkalommal.”

Elmondja, hogy kiállásával nem a baloldali politikai erőt akarja erősíteni, csakis a gyerekek biztonságát. Szerinte azonban még nem most kell harcolni, hanem ébredni kell. Szerinte hiába különbözünk nagyon, abban egyetértünk, hogy a pedofília no go, de legyenek már a milliárdos lopások is no go-k.

„Egy közös biztos lesz bennünk, hogy bántja a lelkünket az igazságtalanság. A hatalom urainak csak a politikai haszon a fontos, nekik ez nem fontos.” „Együtt kell változást elérni, mielőtt lelécelnénk kötelességünk erőnk teljéből tenni valamit a változásért. ”

Tapasztó Orsi örökbefogadó szülőként: soha nem fogom tudni, mi történt a gyerekemmel, amíg nem került hozzám

Tapasztó Orsi (Nemakarokbeleszólni) azzal kezdte beszédét, nem mer belegondolni, hogy soha nem fogja tudni teljes bizonyossággal, hogy mi történt az örökbefogadott gyerekével addig, amíg hozzá nem került. „De az én gyerekem már biztonságban van. A realitás viszont az, hogy nagyon sokaknak ez nem adatik meg.”

„Jelenleg gyerekotthonban hétezer gyerek él, akik nagyrésze soha nem fog családba kerülni. Rájuk a rendszer vigyáz. Egy pillanatig sem akarom azt sugallni, hogy minden gyereket bántalmazás ér, de már az is nyugtalanító, ha csak egyet ér az” – folytatta Tapasztó, mentálhigiénés szakemberként hozzátéve, hogy ami gyerekkorban történik az az egész életünkre rányomja a bélyegét. „Azt szeretném kérni, hogy minden gyermek biztonságban élhessen!”

Majd elmondta, hogy kell egy olyan ellátórendszer, ahova az áldozat teljes bizalommal fordulhat, férőhelyek kellenek és nevelőszülők, akik közül kétezer hiányzik ahhoz, hogy a törvény szerint minden 12 év alatti gyerek nevelőcsaládban nevelkedhessen.

Pottyondy Edina: a magyar állam csődöt mondott, az állam a legnagyobb szörny

„Odakint most szörnyek járnak. Szörnyek, akik gyerekeket bántottak. Szörnyek, akik gyerekek helyett a bántalmazókat segítették. Szörnyek, akik urambátáym alapon kegylemet osztogatnak. A magyar állam csődöt mondott. Nemcsak akkor, amikor szabadon engedték a pedofil ragadozó bűntársát, hanem most is, ma is, ebben a percben is, amikor nicns egymindenre kiterjedő, átlátható és független vizsgálat, ami tisztázná a felelősséget, hogy kik tudtak a kegyelemről, kik engedélyezték, kik intézték”

– ezzel indította beszédét a tüntetést szervező Pottyondy Edina. Azzal folytatta, hogy nem kezdődött el a gyermekvédelmi rendszer és az ahhoz kapcsolódó jogi szabályozás áltvilágítása, és nem tudjuk azt sem, hogy kiket engedtek még el.

”Hány ilyen eset lehet még? nincs válasz! Csak ócska kommunikációs megoldások vannak.”

Pottyondy ezután úgy fogalmazott, „lecseréltek két lélegző golyóstollat”, és hogy Novák Katalin a kegyelmi döntés után most „nem ügyészekkel és újságírókkal néz szembe, hanem a pénzes postással”.

„A volt államfő büntetése, hogy élete végéig luxusban kell élnie.” Szerinte „csak most fogják igazán ránkszabadítani a poklot, h fedezzék magukat”.

A rendszer teljes átalakítására van szükség szerinte, mert minél kiszolgáltatottabb egy gyerek, annál inkább cserben van hagyva.

„Nincs szaktanár, nincs fejlesztőpedagógus, nincs kréta, orvos, vécépapír, nincs nyitva hétvégenként a szülésszet. A gyümölcs drága, a kórházi koszt ehetetlen. Ezeket mindenki elmondta ezerszer, Hiába.”

Pottyondy ezután mindenkit emlékeztetett arra, hogy „a bicskei gyermekotthonba nem szakpszichológusokat küldtek, hanem egy broz érdemkeresztet” – utalva arra, hogy a bicskei gyermekotthon elítélt pedofil igazgatóját kitüntették.

„Odakint most szörnyek járnak. Az állam a legnagyobb szörny. De az a társadalom sem jobb nála, ami csendben tűr.”Azzal folytatta ezután, hogy „a szörnyállam nemcsak jobb és bal, hanem a fent és lent tengelyen is széthasítja a társadalmat”. „Egy kasztrendszerben élünk. Más jog, más szabályok vonatkoznak azokra, akiknek kutyabőrük van. a psüökre, az ispánra, a földesúrra. Ha a bicskei pedofilsegítő megúszta, milyen védelmet élvezhetnek a valóban hatalmasok?” – tette fel a kérdést Pottyondy, aki szerint „ez a kegyelmi botrány arról is szól, hogy ha holnap agyonver egy szétkokainozott oligarcha, akkor ne számíts arra, hogy igazságot fogsz kapni”.

Azt mondta, ő is unja, hogy ki kell járni tüntetni, és hogy látszólag soha nincs eredménye. Ezért feltette a kérdésrt, hogy mi lesz utána. Szerint a relaista válasz, hogy:

„A mi eszközeink eddig tartottak. Nem akarunk politikai hatalmat, az áldozatok mellé állunk nyilvánssággal, cselekvéssel és adománnyal. A pesszmista válasz az ittlévő párttagoknak és pátrszimpatizánsoknak nagyon nem tetszene. De van egy otpmista verzió is, miszerint igaz, hogy egy ilyen tüntetés nem változtathatja meg a világot, de megváltoztathat minket. A gondolkodásunkat, a mentalitásunkat, a tanult tehetetlenségünket. Ötvenezer demonstráló nem elég, de egy jó kezdet. Nem az út vége, hanem az út eleje.”

Beszédét azzal fejezte be, hogy ezt a kiállást az első lépésnek kell látni, mert akkor „újra van remény”.

„Állítsuk magunk mellé a magyar társadalmat, a gyengék, a bántalmazottak, a kiszolgáltatottak mellé a magyar emebreket. Leginkább az árva és szegény gyerekeket mellé, akiknek nemcsak a fizikai és lelki biztonsághoz van joguk, hanem egy olyan országhoz is, ahol nem a közöny és nem a gyűlölet uralkodik.”

Adományokat gyűjtöttek egy bántalmazott hajléktalan fiúnak

A beszédek végén az összes felszólaló a színpadra vonult. Gulyás Márton szerint több mint 50 ezren vannak a tüntetésen. Gulyás felszólította a tüntetőket, hogy holnap reggeltől ezt a lelkesedést arra fordítsátok, hogy gyakoroljatok nyomást a döntéshozókra, hogy végre érdemi védelmet biztosítsanak minden magyar gyermek számára.

„Egy cseppet a tengerben, ma mit fogunk bevállalni.”

Guylás bejelentette, hogy az Utcáról Lakásba Egyesülettel egy alapot hoznak létre egy bántalmazott fiúnak, aki jelenleg hajléktalan. 25 millió forintot akarnak összegyűjteni, hogy megkapja azt a segítséget, amit a magyar állam nem adott meg neki. Dobozokat fognak hordani körbe a tömegben.

MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás

Kapcsolódó

balog

Szerző