Tömeggyilkosságok, etnikai tisztogatások sajátos, tudatosan komponált, politikai kampányokkal előkészített formája zajlott Mianmarban.


„A tiszta vérért” és „tiszta kultúráért” indított akciók áldozatai a térségben élő etnikai és vallási kisebbség, a muszlim rohingyák voltak. Gyerekek és csecsemők váltak tömeges, rituális gyilkosságok áldozataivá. A 168 óra tudósítói Bangladesben, a világ legnagyobb menekülttáborában jártak, hogy kövessék, hogyan élhető túl az ilyen leszámolás, mire emlékeznek a hátramaradottak.

A Kutupalong-Balukhali menekülttábor néhány hónap alatt telt meg. Tavaly 693 000 ember, köztük 380 480 gyerek lépte át a határt. A bangladesi kormány eddig több mint egymillió menekültet regisztrált biometrikusan. Akkora a tábor, mint Washington DC, de nyilván a világváros tökéletes ellentéte.

Népes családok élnek a barkácsolt otthonokban,

akár négy-tíz gyerek, több generáció osztozik a szűk tereken. Legyen bármekkora a hangzavar, a nyüzsgés a zsúfolt táborban, mindig érezhető az állandó készenlét. Függönyök, takarók mögül leselkedő tekintetek, sötét sarkokban kuporgó nők, apró rejtekhelyeken bujkáló gyereklányok. Légy biztonságban, amennyire csak lehet, ne mutatkozz, ha nem muszáj, mindig legyen menekülő útvonal. Ezek azok a létfontosságú szabályok, amelyeket mindenki ismer és mindenki betart, aki Mianmarból érkezett.

A legnagyobb kihívás a vízellátás. Mivel a menekülők erdőirtásos, elsivatagosodott területen telepedhettek le, alig van természetes és fogyasztható víz. Ha lenne, akkor is nehéz lenne ennyi embert ellátni. Az UNICEF adatai szerint Kutupalong-Balukhali térségében napi 17 millió liter vízre van szükség ahhoz, hogy a tábor működhessen és az elemi igényeket ki lehessen elégíteni. Több mint hetvenezer kút működik, jelentős részüknek fertőzött és nem ellenőrzött a vize. Azok a nők, akik óvatosan rejtőzködnek a lakóodúk sötét sarkaiban, zokszó nélkül állnak sorba órákon át vízért a tűző napon.

Az odúk, sufnik, fészerek közé ékelődnek a latrinák, és mindenhol pang, szivárog az ürülék, a vizelet. A gyerekeket folyamatosan fenyegeti a hasmenés, negyven százalékuk krónikusan alultáplált, számukra a banális fertőzés is végzetes lehet. A legnagyobb veszélyt „az elfelejtett” betegségek visszatérése jelenti. Tavaly az Orvosok Határok Nélkül több mint kétezer diftériás megbetegedést jelentett. Felütötte fejét a kolera is.

A bangladesi kormány nem jelentett be sem rendkívüli állapotot, sem humanitárius katasztrófát hivatalosan, így rendkívül korlátozott, hogy a nemzetközi szervezetek hogyan működhetnek. Iskola fenntartására például nincs joguk.

Az egészségügyi ellátóhelyeken gyors és elodázhatatlan beavatkozások történnek. Itt követik például azoknak a csecsemőknek az állapotát, akiket súlyos alultápláltság fenyeget. A veszélyben lévők speciális étrendkiegészítőt kapnak.

Nem mindenki jut megfelelő segítséghez időben

Húsz perc járásnyira az egyik egészségügyi poszttól, egy domb tetején álló kunyhó körül rémült, fájdalmas hangok fogadnak. A bambuszágak közé font műanyag zsákok mögül szűrődik ki a torokból felhasadó jajongás. A kunyhó közepén két hónapos csecsemő fekszik szürke rongyokba bugyolálva. Pufók, mozdulatlan kisfiú, szája nyitva, öklöcskéi görcsösen összeszorítva. Három nő térdel körülötte, kettő sírva énekel. A csecsemő kanyaróban halt meg.

A mianmari menekültek készségesen beszélnek arról, ami velük történt, tudják, hogy fontos megosztani az információkat. Mert kérdés van bőven. Az elmúlt évtized tömeggyilkosságait vajon előre eltervezték és tervszerűen hajtották végre? Mi igazolja a tömegsírok és a koncentrációs táborok létét Mianmarban?

„A tiszta vér” és „a rohingyamentes övezet” kampányai zajlottak a legutóbbi választások alatt Mianmarban

A 2012 óta zajló tömeggyilkosságok pedig, ahogy a kutupalongi vallomásokból kiderül, azonos vagy nagyon hasonló forgatókönyvek szerint történtek. A katonák, illetve a rohingyák ellen feltüzelt helyi lakosság kifejezetten családokra támadt. Először izolálták a férfiakat, megölték az ellenállókat, ellenszegülőket, majd a túlélők szeme láttára kínozták, erőszakolták meg a nőket, gyerekeket. Végül a megkínzott túlélők előtt ölték meg gyerekek tömegeit. Anyák ölében, hátán hordott csecsemőkre lőttek a támadók.

A tíz év alatti fiúkat módszeresen kivégezték,

holttestüket – ahogy egyik huszonnégy éves interjúalanyunk, akinek nővéreit, anyját, apját, férjét, unokaöccseit és húgait is lemészárolták, meséli – közszemlére tették, majd műanyag hulladékkal borították be és gyújtották fel. Egy négygyermekes anya, akinek egész testét égési sérülések borítják, három fiát és férjét veszítette el. Legnagyobb, tízéves fiát a szeme láttára lőtték le, kétéves gyermekét a kezéből tépték ki és dobták tűzbe, ötéves fiát pedig az után fojtották vízbe, hogy az apát is lelőtték. Egyetlen túlélő családtagja az a kilencéves kislánya, akinek fejét machetével szakították be. Ő pedig szemtanúja volt anyja megkínzásának, megerőszakolásának.

(Forrás: 168 Óra)

Kapcsolódó:

Amnesty International: a kisebbségek démonizálásának éve volt 2017

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét