Kerítésen innen
Tompos Márton: a Momentum elnökeként annyit ígérhetek: kevesebb beszéd, több cselekvés
Tompos Márton lett a Momentum új elnöke. „A Momentum elnökeként annyit ígérhetek: kevesebb beszéd, több cselekvés. A szabadelvű és cselekvő politika képviselői ott lesznek, amikor leváltjuk ezt a rendszert. A Momentumnak ezen az úton kell tovább haladnia. Köszönöm a bizalmat!” – kommentálta megválasztását a politikus Facebookon.
Három szavazattal -103-100- nyert Fekete-Győr András ellenében
Emlékeztetőül
A Momentum korábban a 3,7 százalékos eredményével nem került be az Európai Parlamentbe és a Fővárosi Közgyűlésbe sem. A választás másnapján Donáth Anna bejelentette, hogy lemond a párt éléről, majd a teljes elnöksége követte a példáját. A vasárnapi tisztújításon a párt két országgyűlési képviselője szállt versenybe az elnöki posztért:
- Fekete-Győr András, a párt alapító elnöke, volt miniszterelnök-jelöltje és
- Tompos Márton, a Momentum jelenlegi alelnöke, aki az elmúlt években leginkább a korrupciós ügyek felderítésével lett ismert.
Öt éve a választóknak még 9,93 százaléka szavazott a Momentumra, és két képviselőt, Donáth Annát és Cseh Katalint delegálhattak az Európai Parlamentbe.
A Momentum adja a polgármestert (Soproni Tamás Terézvárosban és Rózsa András Zuglóban) két fővárosi kerületben is,
de egyetlen megyei jogú városban sem jött össze a győzelem az ellenzéki pártnak. A 19-ből 17 vármegyei közgyűlésbe jutottak be az ellenzéki párt képviselői.
A választás másnapján Donáth Anna bejelentette, hogy lemond a párt éléről, majd az elnökségből távozott Soproni Tamás, Hajnal Miklós és Orosz Anna.
A Népszava korábban arról írt, hogy a választási bukás óta szinte polgárháborús viszonyok alakultak ki a párton belül, és komoly vetélkedés alakult ki a két elnökaspiráns között.
Azt, hogy valóban szoros lehetett a verseny, jelzi az is, hogy csak délután öt óra felé született eredmény, és az elnökségi tagokról szóló vita még csak most kezdődik.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…