Connect with us

Kerítésen innen

Tóth Bertalan: Az MSZP készen áll az új rendszerváltásra – Tilos nemtelen alkut kötni!

toth-bertalan
Megosztás

Tovább kell építeni az ellenzéki szövetséget, egy új országot kell építeni, az MSZP készen áll az újabb rendszerváltásra – jelentette ki az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szombaton Budapesten az önkormányzati választás eredményét értékelő választmányi ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón.

A közpénznek nincs helye magánzsebekben

Tóth Bertalan közölte, az ellenzéki szövetségen belül az MSZP is óriási sikereket ért el, mivel közel 350 önkormányzati képviselőt és 48 polgármestert adott a párt. Azt kérte a megválasztott polgármestereiktől, önkormányzati képviselőiktől, ne kössenek nemtelen alkut a hatalom embereivel helyben, minden egyes lépésük a helyben élők érdekét szolgálja.

A közpénznek nincs helye magánzsebekben

A pártelnök szerint képviselőik a helyben élők sorsának jobbá tétele mellett azért fognak küzdeni, hogy ez az ország normális ország és újra jogállam legyen, a leszakadó rétegek is részesüljenek a gazdasági növekedés eredményeiből.

Szabad városok együttműködése

Azt is kérte a megválasztott városvezetőktől, képviselőktől, kezdeményezzék a szabad városok, települések együttműködését, akár valamilyen szervezet létrehozásával.
Az MSZP rendszerváltó pártként most ünnepelte harmincéves születésnapját, és készen áll az újabb rendszerváltásra – mondta.

Az MSZP motorként, rendszerépítőként vett részt az önkormányzati választáson, és ugyanilyen motorként kíván részt venni a következő országgyűlési választáson, ezért kérte fel Molnár Zsoltot, a párt fővárosi elnökét pártigazgatónak.

Az MSZP több szavazatot kapott most megyei listáira, mint az európai parlamenti választáson.

Nem igaz, hogy az MSZP eltűnt volna vidékről

A 10 ezer fő alatti településen az ellenzéki pártok közül szinte csak az MSZP-nek vannak polgármesterei, közel harminc.
Nőtt az MSZP támogatottsága – mondta, megjegyezve: az ellenzéki pártok nem „hasítottak” a megyei közgyűlési választáson, ahol a Fidesz döntő fölénye nem megkérdőjelezhető. Közölte, az a feladat, hogy ezekre a helyekre is el kell vinni az üzenetet: van másik, szabad Magyarország.

Nincs ok megelégedetten hátradőlni

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke a megválasztott képviselőknek címezve szavait azt kérte, érvényesítsék „az MSZP legszentebb politikáját”, a társadalmi igazságosságot, a szolidaritást.

Elmondta, örülnek az elért eredménynek, de nem dőlnek hátra; jól vizsgázott az ellenzéki szövetség, ezt kell országosan továbbvinni. Szerinte ennek az összefogásnak az MSZP erős és legstabilabb bástyája, mert a párt elköteleződése megkérdőjelezhetetlen az összefogás, „az egy az egy ellen” politikája mellett.

Kunhalmi Ágnes beszámolt arról, a választmány üdvözölte Karácsony Gergely (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) főpolgármesterré választását és bejelentett intézkedéseit.
A választmány támogatja, hogy Demszky Gábor (SZDSZ) és Tarlós István (Fidesz-KDNP) volt főpolgármester díszpolgári címet kapjon a fővárostól – tette hozzá. Szerinte ez nemcsak egy gesztus, hanem egy új politikai kultúra felé tett legelső lépés.
A pártelnök és a választmányi elnök is megköszönte a választóknak, az aktivistáiknak és szavazóköri delegáltjaiknak a támogatást.

Személyek és ügyek, posztok és emberek

Arra a kérdésre, hogy a szocialista Lamperth Mónika korábbi belügyminiszter, a XV. kerület most lemondott jegyzője lehet-e Budapest új főjegyzője, Tóth Bertalan azt mondta, Karácsony Gergely fogja bejelenteni minden ezzel kapcsolatos javaslatát. Egy másik felvetésre, mit szólnának ahhoz, hogy ha a DK-s Gy. Németh Erzsébet lenne az egyik főpolgármester-helyettes, a pártelnök ugyancsak azt mondta, hogy Karácsony Gergely majd bejelenti döntéseit; mindenki feladatra szerződik, és bízik benne, hogy megfelelő személyi döntéseket hoz az új főpolgármester.

Arról, hogy Tüttő Kata szocialista politikusnak mekkora esélye van arra, hogy főpolgármester-helyettes legyen, a politikus azt mondta, napokon belül ki fog derülni.
Arra a kérdésre, elegendő lépésnek tartják-e, hogy felfüggesztette párttagságát a korrupciógyanúba keveredett kispesti szocialista képviselő, Lackner Csaba, Tóth Bertalan közölte, ha a felvételekről bebizonyosodik, hogy valódiak, akkor Lackner Csabának nincs helye a szocialista párt közösségében. Jelenleg folyik a vizsgálat – tette hozzá.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük