Kerítésen innen
Trócsányi kikosarazta Orbánt

Sulyok Tamás köztársasági elnökké választását követően a kormánypártok Trócsányi Lászlót, a Magyar Jogász Egylet elnökét jelölik az Alkotmánybíróság megüresedő helyére – írta a Facebookon Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője még februárban.

Kösz, nem…
Trócsányi László csütörtökön közleményben mondott köszönetet azért, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség alkotmánybírói posztra jelölte, de annak egyetemi kötelezettségvállalásai miatt jelenleg nem tud eleget tenni.
„Hosszas mérlegelés után arra az elhatározásra jutottam, hogy a megtisztelő felkérésnek – egyetemi kötelezettségvállalásaimra tekintettel – jelenleg nem tudok eleget tenni”
– írta a Károli Gáspár Református Egyetem rektora az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Trócsányi-zanza
Trócsányi elismert jogász, de régóta a Fidesz kötelékében politizál.
- 2014 június hatodikától egészen 2019. június 30-ig igazságügyi miniszter is volt.
- 2019-ben ezen a poszton a kegyelmi botrányba belebukó Varga Judit váltotta, belőle európai parlamenti képviselő lett. Trócsányihoz köthető a végrehajtói rendszer átalakítása, az ő minisztersége alatt vezették be, hogy minden végrehajtónak kötelező jogi egyetemi végzettséget szereznie.
- 2019-ben Orbán Viktor javaslatára őt is jelölték uniós biztosnak, azonban végül ezt a pozíciót nem tudta megszerezni, ugyanis az Európai Parlament jogi bizottságától nem kapta meg a támogatást ügyvédi irodájának korábbi ügyei és kormányzati megrendelései miatt. Sőt: a testület korábbi munkáját összeférhetetlennek és aggályosnak nevezte. (forrás)
Szerző
Friss
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz