Kerítésen túl
Trump lukra futott – A világ legnagyobb pofára esése ….

Hupsza, Trump! Mint kiderült, Penssylvániában a különböző megyékben eleve félretették a levélszavazatokat, tehát nem számolták bele a jelenlegi eredménybe – írta a nepszava.us.
A helyi törvény szerint minden szavazat érvényes, amit a szavazás napján este 7 óráig postára adnak,
és három napon belül megérkezik a válastzási irodákba. Trump arra építette a stratégiáját, hogy a republikánus többséggel bíró legfelsőbb bíróság majd ezeket a levélszavazatokat érvényteleníti, és ezzel Ő nyer. Azt állította, hogy
amíg a választás napja után érkezett szavazatokat nem kezdték el számolni, addig vezetett, amikor a nem “legális” szavazatokat hozzáadták, akkor jött fel Biden, és vette át a vezetést.
Ez azt jelenti, hogy Biden anélkül fordított az eredményen,
hogy a választás napja után beérkezett (de egyébként még időben leadott, érvényes) kevés számú levélszavazatot hozzáadták volna. Ezért semmit nem számít, ha a legfelsőbb bíróság érvényteleníteni akarná Trump óhajára a Pennsylvániában a választás napja után beérkezett levélszavazatokat, mert az semmit nem változtat az eredményen.
Trump azt hitte, hogy az eredmény ezek miatt változott meg, és a nagy koppanás az, hogy Biden ezek nélkül veri laposra Pennsylvania államban (is).
-írta a portál.
Ezért még azt a látszatot sem lehet kelteni, hogy a szerinte „nem legális” szavazatok fordították meg az eredményt.
Egy gombnyomással ellenőrizhető, és a beszkennelt levélszavazatokon is kontrollálható, hogy a beszámított levélszavazatok mindegyike a szavazás napjáig érkezett.
Mindez azt is jelenti, hogy a pennsylvániai eredményt nem lehet megsemmisíteni
még a legfelsőbb bíróság döntése esetén sem, mert a jelenlegi eredménybe nem számolták be a választás napja után beérkezett levélszavazatokat. Pennsylvánia illetékesei azt mondták, rendkívül kevés levélszavazatról van szó, ami a háromnapos törvényes határidőn belül, de a választás napja után érkezett be. Ez kegyelemdöfés Trumpnak, aki őrjöng a Fehér Házban és ordít az ügyvédeivel, akik nem tudnak fogást találni, mert
egyetlen bizonyíték sincs, hogy csalás történt volna. Egyetlen esetet sem tudnak, amikor bárki nem érvényes szavazatot adott volna le.
Példátlan biztonsági intézkedésekkel rendezték meg a válaszást, félve az orosz vagy kínai hackerek beavatkozásától.
Mindent online lehet követni, ellenőrizni, mindenről van papír és elektronikus másolat, bírók, szövetségi és állami ellenőrök figyelik a munkát, a két párt képviselői a helyszínen és real time online követhetnek minden egyes szavazatot. Ezen kívül
a választók is ellenőrizhetik a saját szavazataik sorsát, meg tudják nézni, hogy feldolgozták-e, és a szavazatukat beszámították-e, méghozzá annak a javára, akire szavaztak.
Gyakorlatilag kizárt a csalás lehetősége. A teljes cikket ide kattintva olvashatja.


1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
csipetke
2020.11.07 10:34 at 10:34
Hát igen. Ahol van még demokrácia, és jogállamiság, ott így megy a választás. És hogy az emberek ellenőrizni tudják a saját szavazataikat, és hogy ilyen sokféle módon ellenőrizhető a választás tisztasága, ez tökjó. Mi ettől nagyon-nagyon messze vagyunk. Nálunk van fideszes matek, a választás délutánján összeomló digitális rendszer, külhoni bérszavazók, a választási körzetek átvariálása úgy, hogy az a fidesznek legyen jó, stb, stb