Ez a nap
Trump megemelte az importvámokat
Donald Trump amerikai elnök néhány importáru magas vámjáról írt alá rendeletet, sajtóértesülések szerint a kormányzat újabb magas védővámokat készít elő. Az amerikai szenátus megszavazta Donald Trump jelöltjét a jegybank élére
Az importból származó napelemekre 30 százalékról, a nagy teljesítményű mosógépeknél pedig 50 százalékról indul a vámtarifa, amelynek mértékét évente, fokozatosan csökkentik majd.
Az erről szóló rendelkezés aláírásakor Donald Trump újságíróknak leszögezte: az „Amerika az első” gondolat jegyében fogant politika egyik lépéséről van szó. Az elnök azzal érvelt: az importot felváltó hazai áruk forgalmazásával amerikai munkahelyeket teremtenek.
Több amerikai lap egybehangzó információi szerint a kormányzat a következő hetekben az import acélra és alumíniumra szintén magas vámot kíván kivetni. A kereskedelmi minisztérium már a múlt héten átküldte ajánlásait a Fehér Házba, javasolva az acélimport megvámolását. Ez szintén elsősorban Kínát érintené.
Donald Trump még tavaly felkérte a tárcát: vizsgálja meg, milyen mértékű nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha az amerikai acél- és alumíniumszükséglet jó részét importból fedezik.
Az amerikai szenátus megszavazta Donald Trump jelöltjét a jegybank élére
Az amerikai szenátus kedden éjjel megszavazta Donald Trump elnök jelöltjét az amerikai jegybank, a Fed élére.
A szenátorok 85:12 arányban voksoltak Jerome Powellre, aki a jövő hónap elején veszi át a jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékrendszer (Fed) vezetését Janet Yellen eddigi bankvezetőtől, akit még az előző elnök, Barack Obama jelölt. Yellen megbízatása február 3-án jár le.
Jerome Powell jelöltségét jóval nagyobb többséggel szavazták meg, mint elődjéét, mivel sok demokrata párti politikus is egyetértett azzal, hogy Donald Trump őt jelölte. Sherrod Brown ohiói demokrata párti szenátor, a szenátus bankügyekkel foglalkozó bizottságának vezető tagja például újságíróknak „megfontolt politikusként” méltatta őt.
A 64 esztendős Powell 2012-től öt éven keresztül volt a Fed igazgatótanácsának tagja, s negyven év óta ő lesz az első jegybankelnök, aki nem közgazdász diplomával rendelkezik. Jogász képzettségű, de rendkívül jártas a közpolitikában és pénzügyi téren egyaránt. Korábban éveken keresztül dolgozott beruházási bankárként (például a tekintélyes Carlyle csoportnál), és George W. Bush elnöksége idején a pénzügyminisztérium munkatársa is volt.
Pénzügyi körökben középutasként és konszenzuskeresőként tartják számon, s arra számítanak, hogy Yellen óvatos kamatpolitikáját folytatja majd. Szenátusi meghallgatásán Powell hangsúlyozta: nem tervez éles változtatásokat sem a monetáris politikában, sem a banki szabályozórendszerben. Ugyanakkor jelezte: szívesen látja a bankszabályozás enyhítését, különösen a kicsiny közösségi bankoknál. Az úgynevezett közösségi bankokban vagy újbankokban a kliens eldöntheti, hogy közösségi betétjének pénze kihez és milyen célokra kerüljön.
Trump meghívta a francia elnököt
Donald Trump amerikai elnök állami látogatásra hívta meg Emmanuel Macron francia köztársasági elnököt.
A Fehér Ház kedden este hivatalosan is bejelentette Emmanuel Macron meghívását.
Kommentátorok emlékeztettek rá: évtizedek óta, egészen pontosan Calvin Coolidge elnöksége (1923 és 1929 között) óta Donald Trump az első amerikai elnök, aki első hivatali évét úgy zárta, hogy egyetlen államfő-partnerét sem hívta meg állami vizitre. Szemben az államfői munka- vagy magánlátogatással, az állami látogatás a diplomáciában a legmagasabb szintű hivatalos vizit, melynek során egy államfő másik államfőt hív meg, és ceremoniális körülmények között fogadja. Az állami látogatásokat a kétoldalú baráti viszony legmagasabb fokú kifejeződésének tartják.
Emmanuel Macront a Fehér Ház kertjében fogadják majd 21 ágyúlövés kíséretében. A vendég ezután magánbeszélgetést folytat Donald Trumppal. Ő lesz a Fehér Házban rendezendő elegáns vacsora díszvendége. Ezeket az „állami vacsorákat” általában a first lady tervezi el aprólékosan és nagy gonddal, s több száz vendéget hívnak meg.
Macron vizitjének időpontjáról a Fehér Ház egyelőre nem adott tájékoztatást.
Donald Trump tavaly nyáron – Macron államfő meghívására – a francia nemzeti ünnepen rendezett felvonulás díszvendége volt Párizsban. Látogatásának időpontja egybeesett az Egyesült Államok első világháborúba történt hadba lépésének napjával. Az amerikai elnök és a francia köztársasági elnök többször is találkozott egymással tavaly és többször egyeztettek telefonon is. Sajtójelentések kifejezetten jónak írják le a viszonyukat.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat