Ez a nap
Trump szarfészek országokról beszélt
Donald Trump amerikai elnök pöcegödör országoknak nevezte a Egyesült Államokba érkező haiti, salvadori és afrikai bevándorlók szülőhazáit, miközben törvényhozókkal vitatkozott csütörtökön a Fehér Házban a bevándorlásról.
Szóhasználatának hamar meglett a visszhangja. Az amerikai sajtó a tanácskozáson jelenlévő Richard Durbin demokrata párti szenátorra hivatkozva közölte, hogy az elnök így fogalmazott: „Miért mindenki a szarfészek országokból jön hozzánk?”, majd azt sugalmazta, hogy inkább olyan országokból kellene „behozni” bevándorlókat, mint Norvégia, amelynek kormányfőjét szerdán fogadta a Fehér Házban.
A szövegkörnyezetből egyértelmű volt, hogy Donald Trump kikre célzott, a törvényhozókkal ugyanis éppen a természeti katasztrófák elől Haitiból és Salvadorból érkezőknek átmenetileg megadott tartózkodási engedély visszavonásáról tanácskozott. A kormányzat a héten jelentette be, hogy ezeknek az átmeneti időre befogadott bevándorlóknak 2019 őszéig vagy el kell hagyniuk az Egyesült Államokat, vagy jogilag rendezniük kell a helyzetüket. A haitiakat Trump meg is nevezte. „Miért is kellene nekünk még több haiti? El kell őket távolítani” – mondta.
A Fehér Ház nem cáfolta az elhangzottakat, de közleményében Raj Shah szóvivő hangsúlyozta: „bizonyos washingtoni politikusok úgy döntöttek, hogy külföldi országokért harcolnak, de Trump elnök mindig az amerikai népért küzd majd”. A szóvivő leszögezte továbbá: „sok más országhoz hasonlóan, ahol érdemek alapján fogadnak be bevándorlókat, Trump elnök szintén olyan tartós megoldásokért küzd, amelyek úgy erősítik országunkat, hogy azoknak adnak lehetőséget, akik gazdagíthatják társadalmunkat, erősíthetik gazdaságunkat és beilleszkednek a mi nagyszerű nemzetünkbe”.
Raj Shah kiemelte, hogy Donald Trump mindig visszautasítja majd a gyönge és veszélyeket hordozó átmeneti megoldásokat, amelyek „fenyegetést jelentenek a keményen dolgozó amerikaiak számára”, és egyúttal aláássák azoknak a lehetőségeit is, akik a jogszerű utat választják a bevándorlásra.
A The Washington Post című amerikai lap tudósítása szerint a tanácskozáson jelenlévő demokrata párti és republikánus törvényhozókat egyaránt megdöbbentették az elnök szavai. A demokrata párti Luis Gutiérrez képviselő úgy nyilatkozott, hogy az elnöki megjegyzések „megrendítik majd a bevándorlási politikáról folytatott tárgyalások iránti bizalmat”. Lindsey Graham, dél-karolinai republikánus szenátor, aki szintén jelen volt a megbeszélésen, nem kívánta kommentálni az elnök által mondottakat, míg Utah állam republikánus képviselőnője, Mia Love, akinek családja Haitiból érkezett az Egyesült Államokba, Twitter-bejegyzésében „udvariatlannak, megosztónak és elitistának” minősítette Trump szavait.
A csütörtök délutáni megbeszélésen egyébként a törvényhozók azt javasolták, hogy vissza kellene állítani a természeti katasztrófák, járványok vagy háborúk sújtotta országokból érkezőknek nyújtott átmenetileg védett státuszt és „cserébe” felajánlották, hogy megszavaznak másfélmilliárd dollárt az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítésére.
(Forrás: MTI, Euronews)
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat