Connect with us

Kerítésen innen

Tudja mi az új stadion? Hát a tanuszoda! – azt ugyanis lehet építeni „minden kilométerkőnél”….

meszaros-tanuszoda
Megosztás

Van ott ész! A stadionépítés szó már a Fidesz-hívők körében is ellenérzést vált ki, meg amúgy is, ahová lehetett, már építettek egyet, de legalábbis beígérték. Valamit ki kellett találni helyette, amibe közmilliárdok tolhatók úgy, hogy az építtetőnek és építőnek is jó legyen és a „köz” se háborogjon annyira.

Legyen tanuszoda!

Stadiont nem lehet minden kisvárosba építeni, ellenben tanuszodát igen. Most például Mészáros Lőrinc egyik cége építhet 1,1 milliárd forintból Letenyére egy fedett uszodát

– írta a Privátbankár.

Hatalmas verseny volt azért, hogy ki építhesse meg az 1300 négyzetméteres letenyei tanuszodát, de végül 1,1 milliárd forintos ajánlattal a Dunántúli Magasépítő Kft. nyert – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. Pontosan ez lesz a cég feladata:

Fedett uszoda rendeltetésű épület kivitelezése teljes körű, kulcsrakész kivitelben, a kapcsolódó uszodatechnológiai, környezetrendezési, külső közműépítési munkákkal, továbbá a nem jogerős használatbavételi engedély megszerzésével együtt

– olvasható az értesítőben.

A letenyei tanuszoda építéséért két NER-kompatibilis építőipari vállalat versenyzett egymással.

Ez jól mutatja, hogy egy tanuszoda kivitelezése mára egyértelműen a stadionépítés szinonímája lett, igaz a lépték darabonként kisebb, viszont többet lehet belőle építeni szerte az országban.

<<< Friss hírek >>>

Új hasonlat van születőben: nőnek, mint a tanuszoda….

Csak az elmúlt hetekben jelentették be, hogy

  • az encsi tanuszoda 720 millió forintból épül,
  • Sarkadon egymilliárd forint a költség,
  • Cigándon 626 millió forintot szánnak erre, míg az 1300 négyzetméteres, két tanmedencés kisvárdai létesítmény megépítése teljes egészben hazai forrásból, több mint félmilliárd forintból valósult meg.

Gyopáros Alpár kormánybiztos november közepén büszkélkedhetett el azzal, hogy

a kormány bruttó 1,2 milliárd forintot meghaladó forrás biztosításáról döntött, így megkezdődhet a kapuvári tanuszoda építése is.

A Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő Opus Global Nyrt. májusban jelentette be, hogy

megnyerte a téti tanuszoda kivitelezésére kiírt, csaknem nettó egymilliárd forintos közbeszerzési pályázatot. Jövő tavaszra pedig kész lehet a gazdagréti tanuszoda mintegy 870 millió forintból, a kivitelező a Laterex Építő Zrt., amely a 444.hu cikke szerint 2018-ban 22 millió forint tao-támogatást utaltak a felcsúti fociakadémiának.

Bővebben ide kattintva olvashat a stadionépítés-pótló tanuszoda-építésekről!

Demokráciában

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük