Olyan erő van birtokunkban, mely Európában senkinek. Olyan hagyományok ezek, melyek egyedülállóak – jelentette ki Farkas Sándor, az Agrárminisztérium államtitkára szombaton. Izgatottan vártuk a felsorolást, mert mégiscsak felemelő érzés világelsőnek lenni! Dagadhat a nemzeti kebel: a regnáló szerint a disznóvágás a mi különlegességünk.
Tényleg ennyit tudnánk felmutatni, mint olyan hagyományt, amiért a világ felnézhet ránk? Értem én, hogy kis ország vagyunk, de azért ennél többre tarthatna minket a megválasztott kormánypárt jeles tagja. Amennyiben ilyen lesújtó a véleményük hazájukról, legalább maradnának csendben és amíg nem tudnak olyat letenni a világasztalára, ami valódi érték, addig nem égetnének minket nyakra-főre!
Nem tanul, nem szorong, nem felejt = pszichopata – Csapatépítő disznóvágás a Betyárseregnél
Farkas Sándor a XIII. Orosházi Hagyományok-Ízek Versenye ünnepélyes megnyitóján azt mondta, a disznóvágás, amikor a nagyszerű ízek asztalra kerülnek, olyan mozzanata életünknek, amelyre az egész évben várni szoktunk. Hozzátette:
a hagyomány ápolása minden magyar ember szívében benne lakozik.
Az ölés „közösségépítő program, amelyekre mindannyiunknak szükségünk van…”
Az orosházi verseny és a hasonló rendezvények többek annál, mint hogy a résztvevők kiváló minőségű kolbászt, abált szalonnát, májast vagy szalámit készítenek, olyan közösségépítő programok, amelyekre mindannyiunknak szükségünk van – közölte a politikus.
Pócs János vízszerelő és fideszes képviselő nácoid beszólása
Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke úgy fogalmazott, hogy a már tizenharmadik alkalommal megszervezett versenyen
nemcsak barátságok szövődnek, hanem a résztvevők át tudják adni egymásnak azt a titkot is, mi az, ami miatt olyan finom az orosházi kolbász, szalámi, sonka.
Az országgyűlés alelnöki posztját is betöltő politikus hangsúlyozta,
hagyományainkat fel kell mutatni: azt, amire büszkék vagyunk, amit át akarunk adni utódainknak.
Dávid Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester kifejtette,
a verseny kitűnő alkalom arra, hogy a városban és a térségben élők bemutassák, milyen gasztronómiai csodák előállítására képesek; az itt lakóknak van mire büszkének lenniük.
Zalai Mihály (Fidesz-KDNP), a Békés Megyei Közgyűlés elnöke felidézte,
a helyi gazdakör először 2007-ben – a közösség erősítése mellett – azzal a céllal rendezte meg versenyt, hogy bemutatkozási lehetőséget teremtsen a helyi termékeknek és készítőiknek. A politikus kijelentette:
éppen ezért tartja elfogadhatatlannak, hogy a helyi ellenzék igyekszik ellehetetleníteni a rendezvényt, idén meg akarta vonni a verseny önkormányzati támogatását.
(forrás: MTI)
A magyarok dicső hagyománya?
Az Európai Unióban Kizárólag a levágás előtt elkábított állatok húsa kaphat organikus besorolást, döntött éppen a napokban az Európai Bíróság.
A regnáló pár további „hungarikuma”
2018: 2 milliárdos fejlesztés – 2019: 440 dolgozó kirúgása – hungarikum!
https://varosikurir.hu/pocs-kepviselo-az-ovisokat-gyozkodi/
https://varosikurir.hu/a-tulterjeszkedett-kepviseloket-feljelentette-az-mtva-hungarikum/
https://varosikurir.hu/a-lokalban-a-cikk-hirdetes-arany-16-oldalon-ket-iras-hungarikum/
https://varosikurir.hu/ujszulottgyogyasz-nelkuli-ujszulott-osztaly-hungarikum-ami-nekunk-az-eletunk/
https://varosikurir.hu/meg-csak-hetfo-van-de-eredmenyt-hirdetunk-eheti-hungarikum-a-felfestett-foldut/