Connect with us

Ez a nap

Tulajdonosváltás a Népszavánál

népszava
Megosztás

A mai napig is MSZP közelinek tartott Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt. veszi meg a Népszava kiadóját – közölte a lapot megjelentető társaság sajtóügynöksége pénteken.

A lap kibővült a Népszabadság és a Magyar Nemzet volt újságíróival

Elkötelezett befektető érkezett a Népszavához, a piacvezető országos napilap így biztonságban működhet és fejlődhet a jövőben – idézik Puch László eddigi tulajdonost, aki a kiadót 2016 óta a Horizont AG nevű érdekeltségén keresztül birtokolta.

Felidézték, a három évvel ezelőtti tulajdonosváltás óta a szerkesztőség kibővült a Népszabadság és a Magyar Nemzet  néhány volt újságírójával, a lap azóta megduplázta példányszámát. Hétköznaponként mintegy 21 ezren, szombatonként pedig körülbelül 25 ezren vásárolják meg a Népszavát, amely „a napilappiac vezető szereplőjévé vált, hitelessége megkérdőjelezhetetlen, információit rendszeresen szemlézik”. Átalakult az online felülete is: a nepszava.hu érdemi szereplője lett a hírversenynek – írták.

Hozzátették: koncentrálni és bővíteni kellett a forrásokat, hogy ez megvalósulhasson. Ennek érdekében váltak meg a többek között a Szabad Földet megjelentető kiadótól, illetve a Népszava mellékletévé formálták a Vasárnapi Híreket, hogy a szombati lapszám színesebb tartalommal versenyezhessen a hétvégi olvasmánypiacon.

A  lap megvásárlása értékválasztás is

Puch László hangsúlyozta: az adásvétel nem ötletszerű döntés, korábban nyilvánosan is jelezte, hogy pénzügyi befektetőkkel szeretné megerősíteni a lapot.

Leisztinger Tamás a közleményben megjegyezte: az, hogy megvásárolták a Népszavát, egyben értékválasztás is. Leisztinger Tamás kifejezte abbéli szándékát, hogy a lap a jövőben is az emberről, a mindennapi életről szóljon és kiemelten kezelje a szolidaritást. Nemcsak a lap hangnemét kívánják megőrizni, hanem a szerkesztőséget is, illetve a megkezdett fejlesztések folytatását ugyancsak támogatják – jegyezte meg.

Leisztinger semmitmondó nyilatkozata azt jelzi, hogy mint tulajdonosnak elképzelése sincs egyenlőre arról mit szeretne kezdeni legújabb szerzeményével.

 

Kapcsolódó

Gyászmunka és aggodalmas reménykedés – Búcsú a Vasárnapi Hírektől

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük