Úgy látszik, nem volt elég két csúfos (pontosabban egy csúfos, majd egy annál is csúfosabb) helyhatósági választási kudarc, hogy megértsék: Siófok többségének totál elege van már a csatáikból. Nyugalomra, kicsit több békességre és egy hangyányit több együttműködési készségre vár a nép – írta közösségi oldalán Dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere.

„Az elmúlt kilenc hónapban sajnos az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Lengyel-féle városvezetés nem más, mint a Becsülettel Siófokért álcivil szervezet köpönyegébe bújtatott ellenzéki galeri.”

“Megalakult az új siófoki Fidesz csoport, mert ugye az előzőt feloszlatták

És alig, hogy megalakultak, a facebook oldalukon máris nekem, nekünk üzentek (onnan a fenti részlet). Ez volt tán a legelső és legfontosabb ténykedésük, hisz nekik ’Siófok az első’. Kritika, leheletnyi fenyegetés, egy kis ökölrázás és kissé modortalan hangvétel, talán röviden így jellemezném a szövegüket. Hogy aztán ez az új tagság általános véleménye-e, vagy csak egy-két táskahordozóból „főcsinovnyikká” avanzsált emberkéé-e közülük, azt nem tudom.

- Hirdetés -

/Az új tagnévsor nem publikus ugyan, de azt csiripelik a madarak, hogy van olyan új vezető, akinek a párttag könyvében még a pecsét tintája se száradt meg és máris feltört./

A leírtakból az jön le, hogy a megújult helyi Fidesz az eddigiekből semmit sem tanulva, ismét csak csatára készül velem, a többségi városvezetéssel és hát ily módon és rajtam keresztül a saját városuk többségével is. Hát hajrá!

Úgy látszik, nem volt elég

két csúfos (pontosabban egy csúfos, majd egy annál is csúfosabb) helyhatósági választási kudarc, hogy megértsék: Siófok többségének totál elege van már a csatáikból. Nyugalomra, kicsit több békességre és egy hangyányit több együttműködési készségre vár a nép.

Lehet itt halálfejes zászlót lobogtatni és golyó nélkül, pusztán lőporral töltött ágyúkkal riogatni, de pont emiatt van az, hogy a siófoki Fidesz évek óta lejmenetbe került és pont ennek és az ilyen embereknek köszönhető, hogy egyre többen mondanak itt is nemet erre a fröcskölődő és hazug világra.

Azt se felejtsék el, hogy a most a soraikból kilökött, volt fideszesek egy része azért tett le a város asztalra is valamit az elmúlt években, évtizedekben. Talán a jó példákat kéne megtalálni és átvenni, ismét értékké tenni, a rosszakból meg okulni. Nem kell feltétlenül ellenséget látni abban és próbálni elüldözni azt, aki nem ért velünk mindenben egyet.

Szóval én visszafröcsögés helyett Bogdán László szavaival üzennék vissza az engem és a “galerimet” ócsárolóknak:

„Nálunk meg vannak nemzeti bohócok. Bocsánat, ha valakit megsértek,

de nem hiszek abban, hogy erőből, izommal kell megoldani bármit. Nekünk magunknak kell megtalálnunk a belső csendet és rájönni, van-e miért szégyellni magunkat.

Én pedig nem akarom szégyellni magam semmiért – és végképp nem akarok senkit ideológiai alapon elkergetni a faluból vagy az országból.”

szalmonella

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét