Blogbazár
Gábor György: Ugye, az nem lehet, hogy közel tízmillió vak, süket és demens lakja ezt az országot?
131 ember. Vagy gazember? Egy kilométerre a Széchenyi alapította Akadémiától.
Ez az ostoba, tudatlan gyülekezet,
egyszeri kétkezi maffiózók, hazaárulók, beleértve természetesen a nekik dolgozó és őket fenntartó, a magyar történelem valamennyi időszakából jól ismert, gyáva, önigazolásra mindig kész kollaboránsokat is, echte trockisták, a permanens forradalom hívei, s csak addig léteznek, amíg még van mit szétverni, ledönteni, eltaposni, tönkretenni, hazavágni, kinyírni, megsemmisíteni, fölaprítani, leradírozni, miszlikre aprítani, lenullázni, letarolni, végül fölszántani és sóval behinteni.
Kórházakból fertőző intézményeket sikerült létrehozniuk,
indoktrinációra épülő iskolákat, megnyomorított és autonómiájuktól megfosztott egyetemeket, ősdilettánsoknak és nemzeti-keresztény giccset öltő szakszolgálatosoknak átjátszott kulturális intézményeket, uralkodó ideológiának prostituáltként lábukat szétvető pszeudotudományos szajhasereget, mindenre kapható keretlegények számára ellopott, eltulajdonított vagy átjátszott médiát, lopott szajréból etetett csókosokat, elszabadult gyűlölködésre officiális megrendelést, jóváhagyást és a szent párttól és istenített és megistenült vezetőjétől mindennemű támogatást elnyerő agymosodások agytalanításának folyamatosan kitett utálkozó, frusztrált és egyre agresszívabb lakosságot, s kitántorgott tehetségek százezreit.
Most pedig zavartalanul, mintha kizárólag az övék lenne, letapossák az ország talán legnagyobb kincsét,
a “legnagyobb magyar”, azaz Széchenyi István alapította és a legzüllöttebb magyar, azaz Orbán Viktor szétverte MTA-t.
Ugye, az nem lehet, hogy közel tízmillió vak, süket és demens lakja ezt az országot?
Mind a 131-nek közzé kell tenni a nevét. Ha másért úgysem marad fenn a nevük, ezért annál inkább őrizze meg valamennyinek a személyét a szégyen emlékezete.
Emlékeztetőül: ők szavazták meg az MTA kinyírását:
Tartózkodtak a Mi Hazánk párt tagjai:
Szerző
5 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár
Gábris István
2019.07.02 17:35 at 17:35
Azt csinálnak amit csak akarnak!
Mert haggyuk!
Ébresztő! ÉBRESZTŐ! ÉBRESZTŐ!
Smid Tibor
2019.07.02 18:01 at 18:01
Jó hogy elmentettek a nevüket, lehet egy önkéntes munkatabort szervezni belőlük, rácson belül!!!
Galgo
2019.07.02 21:26 at 21:26
Az aki nem élt a szocializmusban figyeljen jól! Ugyan így mentek a dolgok.
Az emberek ugyan ilyen közönyösek, beletörödőek voltak.
Kell egy szikra vagy egy “2019-es FIDES” meg a többiek.
Nincs jelentősége mert sokmásnak u.e a véleménye.
2019.07.03 16:46 at 16:46
Várjatok immár egy kicsit. a következő választásig ,s akkor kiderül , hogy 2/3 a süket, vagy ti az1/3.
hederíts
2019.07.08 07:59 at 07:59
Nincs új a Nap alatt! 1948-ban hozta létre a Magyar Dolgozók Pártja a Magyar Tudományos Tanácsot Gerő Ernő vezetésével. 2018-ban az Innovációs és Technológiai Minisztérium Palkovics László vezetésével tett javaslatot a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács létrehozására, melynek tagjait a miniszterelnök nevezi ki. A politika benyomult a tudományba is!