Connect with us

Ez a nap

Az Országos Bírói Tanács újabb három tagja távozott

Handó Tünde
Megosztás

Handó Tünde éles kritikát kapott az idén január 30-án megalakult, új összetételű Országos Bírói Tanács (OBT) által létrehozott vizsgálóbizottságtól.

„Az OBH elnöke egyes személyzeti ügyekben hozott határozatait a törvényi és alkotmányos követelmények ellenére nem megfelelően indokolta meg.” Egyebek között e következtetésekre jutott a vizsgálóbizottság, amely az Országos Bírósági Hivatal elnökének, Handó Tündének a bírói és bírósági vezetői pályázatok eredménytelenné nyilvánítására vonatkozó gyakorlatát ellenőrizte. A szakbizottság munkáját az OBT egyszer már meghosszabbította, mert nem kapták meg Handótól a kért adatokat, de a tanács szerdai ülésén ismertették a bizottság jelentését, amely rendkívül kritikus Handóra nézve.

A testület ülése azzal kezdődött, hogy – az április 18-án bejelentett négy tag és egy póttag lemondása után – újabb három OBT-tag és öt póttag távozásáról adott hírt a soros elnök. Ismertette Handó idevágó írásbeli álláspontját is, miszerint így az OBT működésképtelenné vált, ám a jelenlévő Darák Péter, a Kúria elnöke, aki hivatalból tagja a tanácsnak, ennek ellentmondott, s az ülésen megjelent 11 tag egyhangúlag úgy határozott, hogy működőképessége biztosított.

(Forrás: Népszava)

Kapcsolódó:

Merénylet készül a bírói függetlenség ellen

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük