Kerítésen innen
Újabb „nyomják Krahácsot”-eset: a Fidesz-képviselő olvasatában az EP sokadszor a Soros-civileknek kedvez
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta azt a jogszabályt, amely biztosítja, hogy megalapozatlan vádakkal ne lehessen perbe fogni és elhallgattatni kritikát megfogalmazó újságírókat, aktivistákat, jogvédőket, tudósokat és civilszervezeteket.
546 szavazattal, 47 ellenében és 31 tartózkodás
A kedden jóváhagyott jogszabály uniós védelmet biztosít a megalapozatlan és visszaélésszerű perekkel szemben a közérdekű ügyekkel foglalkozó magánszemélyek és szervezetek számára, különösen abban az esetben, ha munkájuk az alapjogok érvényesülését, a korrupciós ügyek feltárását, a demokrácia védelmét vagy a dezinformáció elleni küzdelmet szolgálja
– tájékozatott az uniós parlament.
A jogszabály a több tagországot érintő esetekre terjed ki
Nem alkalmazandó tehát akkor, ha az alperes és a felperes származási országa megegyezik az illetékes bíróság helye szerinti országgal, vagy ha az eset csak egyetlen tagországra korlátozódik. A jogszabály gondoskodik az áldozatok védelméről is:
a bíróságok már korai szakaszban elutasíthatják a megalapozatlan pereket.
- Ha megállapítást nyer a visszaélés ténye, a felperesnek kell állnia a teljes perköltséget, ezen belül az alperes jogi képviseletének költségeit és kárainak megtérítését.
- Amennyiben az alperes az eljárás korai megszüntetését kéri, a felperesnek kell bizonyítania, hogy a vád nem megalapozatlan.
- A bíróság akár bírságot is kiszabhat, illetve kártérítésre kötelezheti a felpereseket.
- Mivel az ügyek számukra kedvezőbb elbírálásában bízva a felperesek gyakran saját érdekeik mentén választják meg, hogy melyik bíróságnak legyen joghatósága, az EU a továbbiakban nem fogja elismerni azokat az unión kívüli országokban hozott ítéleteket, melyeket megalapozatlan vagy visszaélésszerű perekben hoznak magánszemélyek vagy intézmények ellen.
A tagországoknak egyablakos információs rendszert kell létrehozniuk,
- ahol a stratégiai perek esetleges áldozatai tájékozódni tudnak a jogorvoslati lehetőségekről, az eljárási biztosítékokról, valamint az elérhető jogi, pénzügyi és pszichológiai segítségről. Az is a tagországok felelőssége, hogy a határokon átnyúló polgári eljárásokban költségmentességet biztosítsanak.
- Nyilvánosságra kell hozniuk továbbá a közéleti részvételt akadályozó stratégiai perekkel kapcsolatos minden jogerős bírósági ítéletet, és azokról részletes adatokat kötelesek gyűjteni.
A jogszabály a kihirdetését követően húsz nappal lép hatályba
Ezután a tagállamoknak két év áll rendelkezésre a szabályok átültetésére.
Fidesz-olvasat
A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében Schaller-Baross Ernőt, a Fidesz EP-képviselőjét idézte, aki a jogszabály elfogadásával kapcsolatban azt mondta:
az Európai Unió látszólag a civil érdekek védelme érdekében, a jogállamisági elveket lebontva egy olyan rendszert akar létrehozni, ahol a Soros-hálózat emberei és szervezetei a jog felett állnak, felsőbbrendű osztályt alkotnak. A törvénytelenségek utólagos eltussolásához vezet, ha a civil szervezeteket, önjelölt jogvédőket, egyes komoly gazdasági károkat okozó klímaaktivistákat és az illegális migráció szervezőit a velük szemben kezdeményezett perek alól csak azért felmentik, mert a per sérti a közügyekben való részvételüket
– hívta fel a figyelmet.
„Az új uniós jogszabály azt is kétségbe vonja, hogy a nemzeti bíróságok képesek saját maguk eldönteni, hogy egy adott ügyben mikor indulhat el az eljárás és hogy melyik félnek van igaza”
– tette hozzá Schaller-Baross Ernő. Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője hangsúlyozta: a háttérben meghúzódó szándék nyilvánvalóan az, hogy a Soros-hálózat szereplőit kivonják a törvények hatálya alól.
„A cél, hogy gyakorlatilag bármit, következmények nélkül megtehessenek bizonyos újságírók és civil szervezetek, anélkül, hogy felelősségre vonhatók lennének. Senki sem állhat a jog felett, még az újságírók és a civil szervezetek sem. Mindenkire egyenlő szabályoknak kell vonatkoznia”.
Szerző
Friss
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében