Kerítésen innen
Újabb szégyenletes gyomros az EU-tól a magyar kormánynak

Az EU fődiplomatája úgy döntött, hogy a tagállami külügyminiszterek augusztus végére Budapestre tervezett informális találkozóját Brüsszelben tartják meg.
Békegalamb, vagy dolmányos varjú?
Orbán Viktor „békemissziójára” válaszul, törlik a naptárból az uniós külügyminiszterek augusztus végére tervezett találkozójának magyarországi helyszínét. Josep Borrell ezt azután jelentette be, hogy a tárcavezetők hétfőn hosszú vitát folytattak és kritizálták Orbán Viktor “békemisszióját” és Szijjártó Péter ENSZ-ben elhangzott nyilatkozatát, amelyben a külgazdasági- és külügyminiszter háborúpártisággal vádolta az EU-t.
Budapest helyett Brüsszel
A közösség kül- és biztonságpolitikai főképviselője az eszmecserét követő sajtótájékoztatóján jelképes politikai döntésnek nevezte, hogy a hagyományokkal ellentétben a külügyminiszterek nem az EU Tanács soros elnökségét adó országban, hanem az Unió székhelyén rendezik meg nyárvégi nem hivatalos tanácskozásukat. Magyarország július elseje óta tölti be ezt a tisztséget. Nem üt akkorát, mint egy pénzügyi szankció, de komoly presztízsveszteség a magyar EU-elnökség informális találkozóinak bojkottja
Orbánnal mindenki szembe jön az egyirányú utcában?
A hétfői találkozón Szlovákiát kivéve minden tagállam bírálta a magyar kezdeményezést, amelyet az EU hivatalos álláspontjával ellentétesnek minősített. Az ülésre érkezvén több politikus is kifejtette: Orbán Viktor nem a huszonhetek álláspontját képviselte, amikor soros elnökként találkozott Vlagyimir Putyin orosz, Hszi Csin-Ping kínai államfővel és Donald Trump volt amerikai elnökkel, hogy Ukrajna sorsáról tárgyaljon. Bár a magyar kormány tagadja, hogy a miniszterelnök az Unió nevében folytatott megbeszéléseket, azok időzítése és az elnökségi logó látványos használata miatt nem tudta meggyőzni partnereit.
A zárt ajtók mögött zajló vitában a hozzászólók egy része válaszlépést sürgetett. Egyes sajtóhírek szerint 13 tagállam akarta, hogy a találkozót Budapesten tartsák meg, öt azt mondta, hogy nem vesz részt, nyolc pedig Josep Borrellre bízta a döntést.
A lengyel külügyminiszter javasolta, hogy a magyar főváros helyett rendezzék az eseményt Ukrajnában, ehhez azonban nem sikerült megnyernie a résztvevők egyhangú egyetértését. (Ha a tárcavezetők ülését az EU-n kívül tartják, ahhoz mind a 27 kormány beleegyezése kell). Borrell és mások is kifejtették,
hogy a magyar kormány szembement a lojális együttműködés elvével, amikor partnerei háta mögött és ellenére cselekedett.
Szijjártó Péter a Facebook-oldalán közvetített és még a hivatalos döntés előtt adott nyilatkozatában “gyerekesnek” nevezte a vitát, amelyen Magyarország “háborúpárti hisztériával” szembesült, és azt mondta:
ha lesz is döntés a helyszínváltoztatásról, annak nincs jelentősége.
Az uniós főképviselő újságírók előtt visszautasította a gyakran hangoztatott magyar álláspontot, miszerint az Európai Unió háborúpárti. – Vlagyimir Putyin háborúpárti! – fogalmazott, hozzátéve, hogy senki nem akar jobban békét, mint Ukrajna, de a békének igazságosnak és az ENSZ alapokmányába foglalt elvek tiszteletben tartásán kell alapulnia.
Forrás: Népszava

Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…