Connect with us

Kerítésen túl

Ujhelyi: Elindult az ingyenes InterRail-bérletprogram újabb pályázati fordulója

ujhelyi
Megosztás

Csütörtök délben megnyílt az ingyenes InterRail-bérletprogram legújabb pályázati fordulója, amelynek keretében többezer európai, köztük több száz magyar fiatal juthat ismét ingyenes európai vonatbérlethez és utazhatja be vele az uniós tagállamokat – jelentette be a program mentora, Ujhelyi István.

Az MSZP EP-képviselője elmondta:

a mostani pályázati fordulóban a jelentkezéseket 2019. november 28-án délig lehet egy rövid kvíz kitöltése után beadni az uniós program honlapján keresztül, a pályázatokat ezúttal is egy uniós szakértőkből álló, független értékelő bizottság bírálja el. A mostani forduló nyertesei akár egy hónapos ingyen bérletet is kaphatnak, az utazásra jövő április és október között lesz lehetőség. Ebben a körben azok jelentkezhetnek, akik 2001. január elseje és 2001. december 31. között születtek, ezen két dátumot is beleértve.

Az elmúlt években eddig közel háromszázezer fiatal jelentkezett a programra,

közülük ötvenezren tudtak élni az ingyenes vonatbérlet nyújtotta utazással. A program sikerét jól mutatja, hogy a Magyarországon elérhető bérletekre is közel tízszeres volt a túljelentkezés.

„Kétségkívül ez az Európai Unió egyik legprogresszívebb és legtöbb bővítési lehetőséget rejtő programja, amelyre a 2021 utáni hét éves költségvetésben várhatóan már évi százmillió euró fog rendelkezésre állni. Azon fogok dolgozni, hogy a program mind szélesebb kör számára elérhető legyen és erősíteni tudjuk az oktatási és ismeretterjesztő lehetőségeit”

– fogalmazott az MSZP európai politikusa.

A „FreeInterRail” alapötlete két német fiatal aktivistától,

Vincent-Immanuel Herrtől és Martin Speertől származik, akik néhány éve arra tettek javaslatot, hogy az Európai Unió lepjen meg minden európai fiatalt egy ingyenes vonatbérlettel a 18. születésnapján. Az aktivisták javaslatát Ujhelyi István karolta fel elsőként és segítette a megvalósulásig. A végül DiscoverEU néven megvalósuló program nemrég európai nívó-díjat nyert.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük