Connect with us

Kerítésen innen

Újra az Ön segítségére van szükség! – és persze a memóriájára majd a fülke magányában az ikszelésnél…

Patrióta (e)Heti Hetes - IGEN, megalakult a NEM
Megosztás

Az alábbi eset egyáltalán nem mondható kirívóak, sok ilyenről hallottuk már. Persze csak mi, hiszen Orbán Viktor szerint az Magyarországon nem fordulhat elő, hogy valakit a véleménye miatt vegzáljanak, azt csak és kizárólag egy brüsszeli polgármester tette meg vele.

„Ezeknek a bátor nőknek az Önök segítségére van szüksége”

Tímea és Anikó a szekszárdi kórház takarítónői, akik szembeszálltak a hatalmasokkal.

Az RTL Házon Kívül című műsora mutatta be a történetüket. Rendkívül fontos, de közben nehéz és rosszul fizetett munka az övék. Valakinek azonban

nagy üzlet lett, hiszen a kormány kiszervezte az összes kórház takarítását egyetlen cégnek, „a takarítás Mészáros Lőrincének”.

A munkát persze ugyanazok végzik, csak immár a B+N Referencia Zrt. alkalmazottjaiként. Több pénzt ígértek, de aztán kiderült, hogy nem vezetik a jelenléti íveket, így a túlórapénzüket sem kapták meg a dolgozók.

Tímea és Andrea ki mertek állni az igazukért, amiért viszont rövid úton kirúgták őket. Ők viszont nem adták fel a harcot, bírósághoz és a NAV-hoz fordultak.

-írta Hadházy Ákos közösségi oldalán hozzátéve:

ahhoz, hogy ezek a bátor nők sikerrel vívhassák meg a harcukat, az Önök segítségére van szükségük. Azért, hogy meg tudják fizetni az őket segítő ügyvédeket, és azért is, hogy ne kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe.

Ha van lehetősége, kérem, segítsen:

Tisztességes és Igazságos Társadalomért Alapítvány
Bankszámlaszám: 10700378-71599933-51100005
Külföldről utaláshoz:
IBAN: HU50 107003787159993351100005
BIC (SWIFT) kód: CIBHHUHB
PayPal: https://www.paypal.me/titalapitvany
Ha sárga csekket kérne, írjon ide: kapcsolat@hadhazyakos.hu

A hozzászólásokból….

„Amennyiben lenne olyan ügyvedi iroda, ami a kapott dokumentumok és tények ismeretében vállalja a képviseletet, s nagy eséllyel.meg is nyerné a pert, akkor az elmaradt dolgozói járandoság mellett az ügyvédi díj megtérítése is esélyes. Amugy ez precedens értekű per lehetne, hajrá…!”

„Én is dolgoztam ennek a cégnek. Folyamatos 12 munkanap de a 2 pihenő napot nem adtak ki. A jelenléti ívbe nem lehetett beírni magunkat a hétvégére. Vagyis kettős könyvelésük van. ???? A fizetés igen karcsú. Én is dühöngtem és szóvá tettem. Sőt az első 3 hónapra a bérleteket sem akarták fizetni mondván próbaidőre nem jár. 3x szóltam érte mire hajlandóak voltak fizetni”

„Most mindenhol ez a cég takarít. Állami és önkormányzati cégeknél és mindegy hogy kormánypárti vagy ellenzékiek.”

„Nem csak a takarítást, hanem a karbantartást is kiszervezték Lőrincnek, ezek minden fillérért lehajolnak.”

„Egy DEMOKRATIKUS országban a kormány egyik első feladata lenne a szakszervezet létrehozásának a támogatása. Tőlünk nyugatabbra az ilyen ügyeket ők napi rendszerességgel rendbe teszik… Egyszerüen hihetetlen, hogy egy emberöltővel a komunizmus bukása után még mindig itt tartunk.? Pedig ez lenne az alap… Mikor a fidesz demokráciát emleget nem tudom, hogy nevessek, vagy sírjak… No de nemsokára utolérjük Ausztriát..”

„Állami cégek szeretik kiszervezni haveri kézbe a takarítást és az őrzést, aztán a dolgozók felét kirúgják és felére csökkentik a munkaórát. Ez nyilvánvalóan a feladat rovására megy, de legalább sokkal drágábban! A hülyének is megéri, de főleg nekik… ”

„Régen a munkaügyi bírósagon a hölgyek simán nyertek volna, a mulkáltatónak nagyon sokat kellett volna fizetni!”

Kapcsolódó

Szerző