Connect with us

Voks 2022

Újraszámlálást követel a Mi Hazánk az elvett mandátum miatt

Megosztás

A szavazatok újraszámlálását követelte szombaton közleményben a Mi Hazánk, miután „az utolsó pillanatban” elvettek egy mandátumot tőle. A párt jogorvoslatot kér.

Megosztás

A szavazatok újraszámlálását követelte szombaton közleményben a Mi Hazánk, miután „az utolsó pillanatban” elvettek egy mandátumot tőle. A párt jogorvoslatot kér.

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke által aláírt közlemény szerint a szavazatok 99 százalékának megszámlálásakor még mindig hét parlamenti mandátuma volt a pártnak.

„De ahogy a külhoni voksokat kezdték összesíteni, rohamosan csökkenni kezdett a Mi Hazánk százalékos eredménye, és egy egyéni választókerületben történt, csupán néhány szavazaton múló fordítás miatt is nőtt a Fidesz listájára érkező töredékszavazatok aránya” – áll a szövegben.

Mindössze 48 szavazat alapján vették el a Mi Hazánktól a hetedik mandátumot,

amely a Fideszhez került, így a kormánypárt biztos kétharmaddal rendelkezhet a következő ciklusban – írta Toroczkai László.

Jelen állás szerint a párt alelnöke, Pakusza Zoltán marad így parlamenti mandátum nélkül.

„Tekintettel arra, hogy Marosvásárhelyen egy zsáknyi, félig megsemmisített szavazólapot találtak, amelyeken jól láthatóan a Mi Hazánkra is adott voksok voltak, Délvidéken pedig a Fidesszel szoros kapcsolatokat ápoló VMSZ aktivistái kézbesítették, átvételi elismervény nélkül” (…) a szavazólapokat, a Mi Hazánk nem fogadja el a jelenlegi helyzetet a vizsgálatok lezárásáig – olvasható a közleményben.

A pártelnök leszögezte, hogy a szavazatok újraszámlálását és ellenőrzését kezdeményezik, jogorvoslattal élnek!

A kiemelt képen: Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke (k) beszél, mögötte Szabadi István pártigazgató, Pakusza Zoltán alelnök, Dúró Dóra elnökhelyettes, Apáti István független országgyűlési képviselő, Novák Előd alelnök és Dócs Dávid alelnök (b-j) a párt választási eredményváró rendezvényén, a Budapest Kongresszusi Központban az országgyűlési választás és gyermekvédelmi népszavazás napján, 2022. április 3-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás

(MTI)

Minden szavazatot megszámoltak, maradt a Fidesz-KDNP kétharmad

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük