Kerítésen túl
Ukrán drónbecsapódás Romániában

Lezárták Romániában azt a területet a Brăilai Nagyszigeten, ahol egy drón maradványait találták meg csütörtök este; az incidens kivizsgálása folyamatban van – nyilatkozta pénteken Marcel Ciolacu miniszterelnök, aki szerint emberélet nem forgott veszélyben.

Románia magyarázatot vár
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke szerint ugyanakkor az ország vezetőinek meg kell magyarázniuk az embereknek, miként lehetséges, hogy egy katonai eszköz észrevétlenül repült Románia légterében.
A Temesváron tartózkodó kormányfőt a drón eredetéről, illetve arról faggatták az újságírók, hogy mi történt volna, ha lakott területen csapódik be. Ciolacu azt mondta, várják a nyomozás eredményeit, de a becsapódás helyén keletkezett kráterből arra következtetnek, hogy robbanás nem történt, így a drón akkor sem okozott volna kárt, ha máshol zuhan le.
„Nem ez az első ilyen eset, de szeretném, ha az utolsó lenne. Emberélet nem forgott veszélyben” – fogalmazott a miniszterelnök.
– a Maszol.ro portálról.
(Kép, képernyőfotó pro.tv)
Mi lesz így?
Egyre több az orosz-ukrán háború peremvidékén élő országban okoznak gondot a háborúzó felek eltévedt drónjai, legutóbb Zágrábban ért földet egy Ukrajnában indított és irányíthatatlanná vált személyzet nélküli repülő eszköz. Egyelőre még nem történt tragédia, de semiféle biztosítékunk sincs arra, hogy nem is fog.
Friss
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik