Connect with us

Kék fény

Vádat emeltek egy információkat szivárogtató volt rendőrségi alkalmazott ellen

Megosztás

Mint a filmekben emberkereskedelmi ügyben tervezett elfogásokról szivárogtatott ki információt SMSben egy volt rendőrségi alkalmazott 2021 májusában, a gyanúsított ellen vádat emeltek.

Megosztás

Mint a filmekben emberkereskedelmi ügyben tervezett elfogásokról szivárogtatott ki információt SMSben egy volt rendőrségi alkalmazott 2021 májusában, a gyanúsított ellen vádat emeltek.

A vádlott szorosabb érzelmi kapcsolatban állt egy prostituáltként tevékenykedő nővel

Az akkor még rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban segédelőadóként dolgozó fiatal férfi a hivatásos állományú rendőröknek tartott eligazítás után megtudta, hogy a rendőrség a Terrorelhárítási Központ bevonásával több embert is el akar fogni prostituáltakat is érintő, emberkereskedelem gyanúját felvető bűnügyben.

Mivel a vádlott ebben az időszakban szorosabb érzelmi kapcsolatban állt egy prostituáltként tevékenykedő nővel, megosztotta vele a tervezett rendőri intézkedés részleteit, mert feltételezte, hogy az őt is érinti.

A nő valójában nem volt érintett az akcióban, de ismerte és értesítette is az emberkereskedőt, aki felöltözve, összecsomagolva, adatoktól megtisztított mobiltelefonnal várta a rendőröket. A férfi a vele szemben intézkedőknek megjegyezte, hogy érkezésükre korábbi időpontban számított.

Az ügyészség azt indítványozta a bíróságnak, hogy a volt rendőrségi alkalmazottat hivatali visszaélés, a prostituáltat pedig bűnpártolás miatt ítélje letöltendő börtönbüntetésre.

Somogy Vármegyei Főügyészség 

Szerző