Connect with us

Bulvár

Vajna Tímea könnyezve bár, de aukcióra bocsájtja Vajna cuccait

vajna
Megosztás

Vajna Tímea szerda reggel a TV2-ön sírta bele a kamerába – , mintha nem tudta volna, hogy miről folyik majd a szó –, hogy aukcióra bocsájtja Vajna András holmiját és a bevétel egy részéből jótékonykodik.

„Szeretném, ha egyben maradna” – tehát elárverezi

Andy Vajna filmes relikviáit, a Rambo-késeket, festményeket, de még az autóját is aukcióra bocsájtják egy decemberi árverésen, a befolyt összeget pedig jótékony célra fordítják. Az özvegy természetesen előre felbecsültette az Andy-hagyatékot és reményei szerint szép summára számít.

A kétszáznál több tárgyat ő maga válogatta ki, de

„Andy súgott, tudtam, hogy ő mit szeretne”.

Az özvegy azt mondta,

„nagyon nehéz megválni mindentől”,

de el kell kezdeni az új életét.

A – korábban szintén Andy Vajna tulajdonába tartozó – TV2 a nyáron közölt kétrészes, egészen bizarr hangulatú riportot Vajna Tímea gyászáról.

Magáról is zokogva mesélt….

„Nem tudják elképzelni, hogy mit tettek velem….”

A családján kívül nem bízik senkiben, támasz nélkül maradt. Maradtak a

„macskák, szüleim, nagyszüleim…”

A lelki nyomást nehezen bírja

„… úgy érzem, hogy beleragadtam a gyászba….”

Fény az alagút végén: Amerika

Nagy reménnyel készül már a hétvégén Amerikába, ahol feltehetően megkapja az ura által előkészített állampolgárságot.

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Ágnes

    2019.11.05 20:13 at 20:13

    Meg kell a szívnek szakadni… csak már menjen Amerikába – és talán akkor nem lesz hírértékű az ottani létezésével. Bye-bye Tímea!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük