Bulvár
A Vajna-végrendelet köddé vált, Tímea 123 millió dollárt örökölt
Vajna Tímea – a Napi.hu leggazdagabb magyarokat felsoroló listájának adataiból kiindulva – a 31. leggazdagabb magyar lett, éppen megelőzve Orbán Viktor vejét, Tiborcz Istvánt. Vannak tartozások is, így az özvegy sem tudja, hogy mennyi az annyi.
A közjegyző az örökhagyó hagyatékát öröklés jogcímén, az törvényes öröklés rendje szerint teljes hatállyal átadja:
1/1-ed arányban Vajna Tímea az örökhagyó házastársa részére.
Ez az egyik legfontosabb mondat
azokban a dokumentumokban, amelyeket az elmúlt időszakban adtak le a cégbíróságra, és amelyben a Vajna-hagyatékról van szó. A dokumentumból kiderül, hogy bár Vajna 2018. március 7-én végrendeletet írt, annak eredeti példánya
“nem volt fellelhető”,
a hagyatéki tárgyaláson eredeti példány nem került bemutatásra, a felek a hagyatéki tárgyaláson nem rekonstruálták a végrendeletet, ezért azt a közjegyző a hagyatéki eljárás során figyelembe venni nem tudta.
„A közjegyző a hagyatéki eljárásban elhangzott nyilatkozatok és a rendelkezésre álló iratok alapján a rendelkező részben írtak szerint állapította meg az örökhagyó hagyatéki vagyonát és a hagyatéki tartozásokat. Az örökhagyó hagyatékából az örökhagyó házastársa az őt megillető örökrészre igényt tartott, a hagyaték átadását a törvényes öröklés rendje szerint kérte. A fénymásolatban rendelkezésre álló végrendeletben végrendeleti végrehajtóként kijelölt személy az eljárásban az öröklés rendjét nem vitatta. Az örökhagyó házastársának az örökhagyó hagyatékával szemben házastársi vagyonközösségi igénye nem volt”
– írják a dokumentumban, számol be a HVG.hu.
Hagyatéki vagyonként az AV Perfect nevű céget határozzák meg, amelynek értéke 123 millió 376 ezer dollár (mai árfolyamon 37,3 milliárd forint). A többi hagyatéki vagyonhoz nincs érték írva. Ezek többek között a következők:
- az AV Holdings nevű cég
- egy Bentley
- három bankszámla
- egy 1994-ben létrejött produceri szerződésből származó díjazás
- műkincsek.
Vannak hagyatéki tartozások is,
az AVI Jersey Limited, továbbá a Cinergi Pictures felé. Azt nem tudni, hogy ezek mekkora értéket képviselnek.
Az AV Perfectről sem lehet sok mindent tudni, csupán annyit, hogy tavaly tulajdonos lett az offshore Cinergi nevű cégben, amely birtokolja többek között a Rádió 1-et, a kaszinókat, a Nobu luxuséttermet, résztulajdonos továbbá Vajna Tímea egyes vállalkozásaiban, például a fánkos cégben. Az AV Perfect pedig a dokumentumok szerint október 1-én Vajna Tímeáé lett.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szoboszlai Dominik parádés gólja a Brighton ellen és persze a fantasztikus bejelentése…- Nézze!
- Magyar György: „Pofa Be”-törvény – Ezzel mit tudunk kezdeni?
- Hú, mit fog ezért kapni szegény fotós! – írta a hozzászóló egy, a Fidesz-MLM vasárnapi beröffentéséről készült kép láttán
- ‘Ha Ön Orbán Viktor, kérjük, válaszoljon az alábbi kérdésekre! Köszönjük, hogy együttműködik velünk! (Magyarok)’
- Botot dobott a Fidesz a keddi vita küllői közé, gátat állított az átláthatósági törvény időbeli vitájának
- Nagy miniszter mégsem olyan ‘nagy’? – Nem jött be a kormány terve az árrésstoppal
- Befejezte a válogatottságot az egyik legkiválóbb magyar labdarúgó
- 6.200 milliónkat szánja a nevünkben a kormány 2025-ben a Szuverenitási Hivatal ténykedésére
- Tovább tart az állampárt hatalmának bomlása? – Tarolt egy újabb független polgármester
- Vidéki prókátor: ‘Orbán-rendszer hivatalosan is trollkurzussá nyilvánította magát’
apeeng
2019.10.10 19:32 at 19:32
ha igaz a hír, és a vagyon mértéke, akkor most jön a legnehezebb…mert mintudjuk, a sok pénz általában elveszi az ember eszét…
Kérdés, hogy az örökösnővel nem szalad-e el a ló..
Kedves Tímea! Soha nem látott barátok kerülnek elő százával…..nézzen sűrűn a háta mögé is.