Connect with us

Kerítésen innen

Valakit meg kellett nevezni a technikai hiba felelőseként – röpült az ártatlan

Megosztás

Leváltották a Magyar Államkincstár (MÁK) Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának szakmai igazgató-helyettesét – értesült a Népszava több kincstári forrásból.

Megosztás

Leváltották a Magyar Államkincstár (MÁK) Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának (NYUFIG) szakmai igazgató-helyettesét – értesült a Népszava több kincstári forrásból.


Valakit meg kellett nevezni

Gondán Csaba lefokozását ugyan hivatalosan nem erősítette meg a szervezet sajtóirodája, de ez nem meglepő, hiszen a múlt pénteki nyugdíj-átutalási botrány óta a lap egyetlen kérdésére sem válaszoltak. Informátorok szerint a több évtizede a nyugdíjfolyósítónál dolgozó jogász azért kerül alacsonyabb beosztásba, mert valakit meg kellett nevezni a példátlan technikai hiba felelőseként, miután Varga Mihály vizsgálatot indított az ügyben.

A pénzügyminiszter ezt kedden Mesterházy Attila szocialista képviselő kérdésére válaszolva jelentette be. Az ügyben a MÁK vezetői nem álltak a nyilvánosság elé sem aznap, amikor nyugdíjasok tömege hiába várta bankja bejáratánál a megszokott kora reggeli időpontban, hogy pénzt vehessen fel a számlájára érkező nyugdíjából, sem pedig később, amikor egyértelművé vált, hogy a technikai hiba a kincstár központi informatikai rendszerében lépett fel.

Az utóbbi negyed században ilyen csúszásra nem volt példa

A szervezet azóta is kitart amellett, hogy a számlákon a lakossági pénzintézetek a jogszabályban rögzített napon éjfélig jóváírták az összegeket, tehát nem is történt semmi rendkívüli. Márpedig a Nyugdíjfolyósítási Főigazgatóság korábbi vezetője, Barát Gábor a lap kérdésére határozottan kijelentette, hogy az utóbbi negyed században ilyen csúszásra egyszer sem volt példa. A dátumot pedig csak a bankok dolgozóinak túlmunkájával sikerült tartani. A portfolio.hu magyarázata szerint az átutalások több csomagban érkeztek a pénzintézetekhez, amelyek még este 7 óra körül is fogadtak, és 21 óra után is jóváírtak az ügyfelek számláján tranzakciókat, amire szintén nem igen volt példa korábban.

Több szakértő is arról beszélt az elmúlt napokban, hogy a MÁK központi rendszerében volt baj, a nyugdíjfolyósítótól időben és pontosan megérkeztek az összes számlás nyugdíjas adatai, de a kincstári rendszer hibájából az információk nem jutottak el az utalási lánc következő szereplőjéhez, a Giro Zrt-hez, amelynek feladata a kifizetéshez szükséges információk szétküldése a pénzintézeteknek.

Innen nézve teljesen érthetetlen

Gondán Csaba eltávolítása a folyósítási igazgató-helyettesi székből, hisz a hozzá tartozó feladatokat hibátlanul oldották meg a NYUFIG dolgozói. A Váci úton (a folyósító irodaházában) azt gondolják a munkatársak, hogy a lépéssel a kincstári vezérkar a Hold utcai központ működési hibáit akarja takargatni.

(Forrás: Népszava)

Kapcsolódó

Frissítve! DK: Orbán álljon ki, mondja meg, miért késnek a nyugdíjak!

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. casino en ligne

    2025.05.21 22:31 at 22:31

    Hi, I think your website might be having browser compatibility issues.
    When I look at your website in Ie, it looks fine but when opening in Internet Explorer,
    it has some overlapping. I just wanted to give you a quick
    heads up! Other then that, awesome blog!
    casino en ligne
    WOW just what I was looking for. Came here by searching for sss
    casino en ligne
    Thanks for the marvelous posting! I really enjoyed reading it,
    you are a great author.I will make certain to bookmark your blog and will eventually come back down the road.
    I want to encourage you to continue your great
    work, have a nice afternoon!
    casino en ligne
    Fantastic site you have here but I was wondering if you
    knew of any community forums that cover the same topics discussed here?
    I’d really like to be a part of group where I can get feedback from other experienced people that share the
    same interest. If you have any suggestions, please let me
    know. Thank you!
    casino en ligne France
    Your mode of describing all in this post is genuinely nice, every one be capable of simply understand it, Thanks
    a lot.
    casino en ligne
    It’s going to be end of mine day, except before finish I am reading this fantastic piece of
    writing to improve my experience.
    meilleur casino en ligne
    Hi to every one, it’s genuinely a fastidious for me to visit this website, it includes priceless Information.
    casino en ligne fiable
    I’ve been exploring for a bit for any high quality articles or weblog posts on this kind of
    area . Exploring in Yahoo I finally stumbled upon this web site.
    Reading this info So i’m happy to convey that I have a very good uncanny feeling I found out just what I
    needed. I such a lot undoubtedly will make sure to do not fail
    to remember this website and provides it a glance regularly.

    casino en ligne fiable
    Hello are using WordPress for your site platform?

    I’m new to the blog world but I’m trying to get
    started and set up my own. Do you require any coding knowledge to
    make your own blog? Any help would be really appreciated!

    casino en ligne fiable
    Undeniably believe that which you stated. Your favorite justification appeared to be on the web the simplest thing to be aware of.
    I say to you, I definitely get annoyed while people think about worries that they
    just don’t know about. You managed to hit the nail upon the top and defined out the whole thing without having side effect , people could take a signal.

    Will probably be back to get more. Thanks
    meilleur casino en ligne

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük